3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. július 9.

Quimby könyv egy ezresért

Copyright:

A Sziget Nulladik napján Csodaországot varázsol a Quimby a fesztiválköztársaság közepébe. A koncerttel egyidőben jelenik meg Quimby címmel - a 22 éves zenekar történetét feldolgozó riportkönyv is. Az első 5000 vásárlónak, aki elővételben koncertjegyet vesz, lehetősége lesz csupán 1000 forintért megvenni a könyvet.

A huszonkét éves Quimby egy dunaújvárosi iskolából indult el magabiztos, apró lépésekkel, hogy később, a népszerűség és siker kapujában a szövegíró frontember annyira megzuhanjon, hogy mind a saját életét, mind a zenekar létét veszélybe sodorja. Ezután következett a felépülés és a visszatérés, és termékeny, alkotó évek, amikor egyre ismertebbek és népszerűbbek lettek. A Bookline Könyvek gondozásában megjelenő riportkötet másfél éves interjúsorozat után állt össze, hogy végre minden részlet és érdekesség kiderüljön a zenekarról.
 
Ez a könyv nem akar az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen Quimby-történet lenni. A könyv első felében a zenekar regényes élettörténetét ismerheti meg az olvasó, majd a zenekar tagjainak portréit, de részletesen bemutatásra kerülnek lemezeik is. A könyvet soha nem publikált fotók illusztrálják.
 
A Nulladik napi Quimby Csodaországban koncertre a jegyek elővételben két áron 6.990 forintért, illetve 7.900 forintért kaphatók. A 7900 forintos jegyhez ajándékba jár a Quimbyről szóló könyv, amit az első 5000 elővételes jegyet vásárló kaphat meg a www.sziget.hu oldalon vásárolt kuponkód ellenében, amit a bookline.hu/quimbycsodaorszagban  oldalon a könyv vásárlásakor lehet majd érvényesíteni.
 
És végül álljon itt egy ízelítő a könyvből: 
A nyolcvanas évek végén a körülöttük lévők jólfésült popzenét hallgatnak, nagyon fos diszkót esetleg, vagy mint ők, szinte titokban rock and rollt. De a jófajta zenéhez nehéz hozzájutni. Ott van az Endi gyűjteménye, Tibi szerelmes lesz a Rolling Stonesba meg Tom Waits-be. Echo & The Bunnyment hallgatnak. Iggy Popot, Howling Wolf-ot, Jesus and Mary Chain-t, korai Cure-t és U2-t, Clasht. Livius J. J. Cale-ért van oda. Érdekli őket a blues, figyelnek a kortárs magyar underground rockra is. Tibi fel-feljá Pestre koncertekre, Endi egyetemista, a nagymamánál lakik, van hol aludnia. Tibi szülei lazábbak, de Livius is feljut egyszer-kétszer. A Fekete Lyukba, a Vörösmarty Művházba, a Fregattba.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky