3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2013

2013. július 3. | Ági

Az Anti-Flag emlékezetes koncerttel ajándékozta meg rajongóit

Copyright:

A Junkies után a Borsodi Malátabár felé vettem az irányt, ahol épp az Ivan and The Parazol hangolt. A fiatal zenészekből álló csapat 2010-ben alakult. Stílusukat a 60-as, 70-es évek rockzenéje határozza meg. Nagyon örültem, hogy a budapesti csapat is fellép a fesztiválon, hiszen már régóta szerettem volna őket élőben hallani.

em csak a zenéjük, videoklipjeik színvonala is külföldi alkotásokkal vetekszik. Egészen Tokajig kellett utaznom, hogy hallhassam őket, de megérte. Sajnos csak néhány dalba tudtam belehallgatni, mert a nagyszínpadon elkezdődött az Anti-Flag koncert: mire átértem, már javában szólt a punk-rock. Az amerikai zenekar első ízben járt hazánkban, remélem, visszatérnek még hozzánk, hisz nem mindennapi élménnyel ajándékozták meg a magyar közönséget. A dalok pontosan ugyanúgy szólnak, mint a lemezen, a tagok közvetlenek, folyamatosan szóval tartják a hallgatóságot. Az utolsó szám alatt a dobos gondolt egyet, hangszerével együtt lemászott a színpadról és helyet foglalt a közönség soraiban. Hasonló látványban idáig még nem volt részem, pedig sok fesztiválon megfordultam már. A különös ötletet a közönség is lelkesedéssel fogadta. A szelíd punk-rockerek a buli végén kézfogással, öleléssel üdvözölték rajongóikat. A zenekar egyébként nagy aktivista hírében áll. Többször szót emeltek az emberi jogokért, harcolnak a faji megkülönböztetés ellen. Különösen szimpatikus, hogy bár kiállnak amellett, amiben hisznek, álláspontjukat nem erőltetik rá környezetükre. 
 
Miután véget ért a koncert, rövid ideig nem találtam a helyemet. Belehallgattam az Anna and The Barbies, majd a Kistehén fellépésébe, végül ismételten a Borsodi színpad előtt kötöttem ki, ahol a Magna Cum Laude zenélt. A pénteki nap sok újdonságot tartogatott, hisz akárcsak a Junkiest vagy az Ivan and The Parazolt, őket is most hallottam először. Egy időre lebilincselték a figyelmemet, majd felcsendült a Pálinka-dal, ekkor hatalmas késztetést éreztem, hogy tovább álljak. 
 
Lassan 10 óra felé járt az idő, amikor rájöttem, hogy még nem vacsoráztam, ezt a problémát sürgősen orvosolni kellett. A csapat egy része pizzát, mások makarónit ettek. Az adagok nem túl nagyok, de az ízekre nem érkezik panasz. 
 
A pénteki napot a Kiscsillag koncertjével zártuk. A zenekar sikerének titka valószínűleg a frontember személye. Nem is a mostanában nyújtott teljesítménye miatt, sokan a Kispál és a Borzhoz hasonlítják a Kiscsillagot, még akkor is, ha az csupán gyenge másolata. Az előadásról nem tudok se jót, se rosszat mondani. Meghallgattam, de továbbra se lesz a kedvencem. 
 
A koncert után már nem volt sok kedvem a táncoláshoz. Hideg volt, a sár még mindig hatalmas, a nagy csúszkálásban kiment a bokám, így az esti diszkó most is kimaradt. Abban a reményben mentem vissza a sátramhoz, hogy az utolsó napra kipihenem magam és legalább egyszer úgy bulizom, mint a 2012-es Hegyalján.
 
Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. július 3.

Hegyalja fesztivál pro és kontra - összefoglaló

Összességében jól éreztem magam a Hegyalja fesztiválon eltöltött három nap alatt, de ez nem a szervezőknek, sokkal inkább a jó társaságnak köszönhető. A rendezvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem értettem, miért kellett átrendezni a színpadokat, amikor így sokkal kisebb lett a szabad tér. Tovább

2013. július 3.

Utolsó nap a Hegyalja fesztiválon

A szombat délelőtt is pillanatok alatt elröpült, aminek azért örültem, mert már nagyon vártam az esti koncerteket. Kora délután néhány barátommal felfedezőútra indultunk, szétnéztünk a civil utcában. Először a katonai bázisra látogattunk el, ahol a bátor jelentkezők erőnléti próbán vehettek részt. Az akadálypályán csak a legerősebbek tudtak végigmenni. A kúszás, ugrálás, fekvőtámaszok sora után ajándékcsomagot nyertek a legügyesebbek. Tovább

2013. július 3.

Mivel volt érdemes eltölteni a délelőttöt Hegyalján?

A fesztivál második napja mindenkinek hasonlóan indult: másnaposan, éhesen, sárosan. Jókedvemet azonban a borongós időjárás se vehette el. Reggel gyors bevásárlás a közeli Coop üzletben, majd irány egyik barátom nyaralója, ahol a viharvert csapat lezuhanyozhatott, kényelmesen eltölthette a napot. Négy óra tájt csörgött a telefonom, Andris barátom hívott, mert úgy döntött, korábban hazautazik. Számára véget ért a fesztivál, mert nem kíváncsi a további fellépőkre. Ezzel a döntéssel nem volt egyedül, annak ellenére, hogy közeledik a hétvége, több ember igyekezett kifelé, mint ahányan jegyet váltottak. Tovább

2013. július 3.

Felejthetetlen koncertet adott a Skindred és a Down a Hegyalja Fesztiválon

A csütörtöki napon az eső nem csak ezért jelentett problémát, mert így lemaradtam a The Devil Wears Prada koncertjéről: a hosszas felhőszakadás után hatalmas sártenger keletkezett, melyre a jelek szerint a szervezők se számítottak. Ha a kempingben nem is, legalább a nagyobb színpadok előtt lerakhattak volna néhány járólapot, sok kellemetlenségtől kímélték volna meg a közönséget. A cipőm egész este bokáig merült a sárban, többen elcsúsztak a megázott talajon. Tudom, hogy egy fesztiválon semmi se számít, de egy ilyen negatív tényező gyorsan rányomja bélyegét a hangulatra. Tovább

2013. július 2.

Fish után özönvíz a Hegyalja fesztiválon

A Fish koncert fél7-kor kezdődött, a fennmaradó időben gyors körsétát tettem. A rutinos fesztiválozók megmutatták hol érdemes enni, és nem utolsó sorban inni. Bár tudtunk miből választani, jóval kevesebb stand volt, mint tavaly. A népszerű hamburgert, óriás palacsintát, kenyérlángost nem találtam sehol. Idén a főtt kukorica, valamint a pizza volt népszerű a fesztiválozók körében. Italok közül jól fogyott a sör, a fröccs. A társaság nagy kedvence a fény nevű ital volt, mely – ha valaki eddig a Marson élt volna és nem találkozott vele –vodkából készül málna, vagy ribizli szörp, illetve szóda hozzáadásával. Ha valaki elkeveredett, tudtuk, hogy a Fény strandnál előbb-utóbb ráakadunk. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky