3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2013

2013. június 25. | VassAdrienn

Akinek tetszett a Kispál-nap - KÉPEK!

Copyright:

Kicsit össze vagyok zavarodva. Annyi fanyalgó kritikát olvastam, hogy pár percre megkérdőjeleztem saját magamat. Csak vicceltem! Nekem a Kispál-nap kellemes, élvezetes és tökéletes indító volt. Pontosan erre számítottam, amikor végigpörgettem magamban a lehetséges forgatókönyvet. Tudom, hogy nem voltam egyedül. Láttam az enyémhez kísértetiesen hasonlító arcokat.

Még itt az elején felháborodok egy kicsit, jó? A fesztivál szarvashibája miatt, internet nélkül gyűjtögettük az anyagot napokig, amiből nyilván az is következik, hogy beelőztek minket pár kritikával. Amit tudtam át is futottam közülük, csak a miheztartás végett, és komolyan elcsodálkoztam.
 
Kezdjük ott, hogy ti, akik sokalltátok a Lovasit, mit vártatok? Mit gondoltatok, hogy mi lesz egy olyan fesztiválon, aminek a neve tőle ered, aminek a szervezése nagyban az ő munkája, és aminek a nulladik napja, az ő zenekarára épül? Én azt vártam, hogy több számban közreműködik majd, hogy más zenekarával is fellép, hogy elénekli az új dalát a Heaven Street Seven-nel. Na bumm, így is lett! Aki ezen meglepődött, az vessen magára.
 
Kifogásolták még a műsorvezetőt. Nekem mondjuk volt némi fogalmam arról, hogy mit várhatok Varga Liviustól. Persze nem a megszokott módon, tőmondatokban, „kereskedelmicsatornásan” fogalmazta meg a mondanivalóját, de hogy ne lett volna magánál, és hogy ne figyelt volna műsorvezetői teendőire, az azért enyhén szólva is túlzás.
 
A produkciók meg ugye olyanok voltak, mint az előadók maguk. Van, aki több energiát rakott bele, van, aki kevesebbet. Van, akinek kifejezetten jól állt a feladat, van, akinek kevésbé. Ez se akkora meglepetés. Az ilyen sok előadós, átszerelős koncertek mindig döcögősek kicsit. Nem lehet végig ugrálni, mert két szám után jön a duma, mert az egyik kedvencem után egy olyan jön, akit nem bírok elviselni. Ezek mind nehezítő tényezők. Érdemes felkészülni.
 
Én elölről, hátulról, oldalról, szóval minden lehetséges szögből figyeltem az eseményeket. Amikor olyan zenekar jött, ami szívem csücske, intenzívebben mozogtam a fröccsömmel, amikor kevésbé izgalmas ponthoz értünk, újratöltöttem. Úgy néz ki, hogy a taktikám bevált, hiszen végig jól éreztem magam, és az ugrálástól, a diskurálásig mindenre maradt időm.
 
Imádtam az Intim Torna Illegált, Fluor Tomit, Ganxstát, a Heaven Street Sevent, a Supernemet, de volt olyan, akit inkább kihagytam. A Soerii & Poolek, Most múlik pontosan, Kispál dalként beharangozott száma, telitalálat volt. Vajon hány embernek nem tűnt fel, hogy Quimby számot hallhattunk? A Subscribe frontembere úgy ugrált Frenk körül, mint egy őrült. Voltak meglepő és mulatságos pillanatok, az biztos.
 
A finálé megható volt. Lovasi apuka hol vezényelt, hol meghatottan fürkészte a díszes társaságot. Én hallgattam volna őket még pár órán keresztül. Főleg az után, hogy feltérképeztük a folytatást.
Gondoltuk, a második legnagyobb színpaddal nem lőhetünk mellé. Úgyis ott van a pulttal rendelkező VIP, úgyis oda megy mindenki, úgyis valami Kispál feldolgozás lesz. Hát az volt. Ágoston Béla, A borz filozófiája. Az első pár taktus után átfutottam a programfüzetet, hogy mégis mivel állok szemben, de nem lettem sokkal okosabb, végül pedig megfogadtam, hogy ezt az élményt inkább elfelejtem. Nem mondom, hogy rossz volt, de hogy nem nekem szólt, az biztos.
Nekünk ez a Kispál tagjai DJ szettet nyomnak, teljesen kimaradt. A tagokat leginkább a Fényesnél kaptam el, üveg borokkal felszerelkezve.
 
Az Unicum Music Club zenéje szintén nem volt nagy eresztés. Halk is volt, lassú is volt. Lötyögtünk, de hogy minek, azt már két szám után nem értettük.
 
A szegényes levezető programok ellenére csak megértük a pirkadatot. Öt óra előtt kicsivel, még kergetőző menedzsereket és zenészeket hagytunk a működő pultoknál. Holnap is lesz nap, sóhajtottuk. Talán nem is baj, hogy kettőnél több óra alvást hagytunk magunknak.
 
Írta, Fotók: Vass Adrienn
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. június 27.

A Fishing On Orfű szombati napjának margójára

Az előző részek tartalmából: Ott a tó, Polip úr, sör, fény, sör, bor, sör, koncert, másnap. A szombati nap lévén, hogy valóban csak három órát aludtunk nem indult valami fényesen, valószínűleg még az előző nap pulzált az ereinkben. Bár a Gösseresek gondoskodtak róla, hogy a reggeli szódánkban mindig legyen egy kis bor. Így nem csoda, hogy a tóparton csak 2 órát bírtunk, annak is a felét vízben, majd a fesztiválon elköltött ebéd után a Nagyszínpad dombjának árnyékos szegletében kerestünk menedéket és alakítottuk át egy pillanat alatt menekülttáborrá. Tovább

2013. június 27.

Éljük túl az utolsó napot! Fishing on Orfű 3. nap

Biztos lehet a fesztiválozást okosan csinálni. Beosztott energia, megfelelő pihenés, óvatos bulizás. Na ez az, ami nekem nem megy. A lúd az legyen kövér, a buli meg kemény. Reggelig, énekelve, táncolva. Az utolsó nap minden meglepetés nélkül a zombi lété. Erősen kell gondolni a motiváló zenekarokra, hiszen annyi jó van még hátra. Tovább

2013. június 26.

Nagyszínpados orgazmus - Fishing on Orfű 2. nap

A második napra csak zene volt tervben. Kevés alvás, sok izzadás, egy nagy ebéd és zene. Szeretek mozgolódni, de a nagyszínpad felhozatala varázslatosnak ígérkezett. Küzdöttem, amíg csak tudtam a leragadás ellen, de nem ment sokáig. Tovább

2013. június 26.

A csirkéért megéri fennmaradni - Fishing on Orfű 1. nap

Az egész napos, hegyen-völgyön fröccstúra után, legszívesebben egy légkondis szobában pihegtem volna másnap reggelig. Milyen szerencse, hogy se légkondi, se szoba nem állt a rendelkezésemre, így az esti, zenei programokat választottam. Persze, hogy nem bántam meg. Tovább

2013. június 26.

Képek! Fröccstúra - Fishing on Orfű 1. nap

Az első nappal mindössze annyi probléma van, hogy sok esetben megelőzi egy nulladik. A nulladik nap pedig, rendszerint igen erős. Első lélegzetvétel az új helyen, első italozás, első tánc, első reggel. A helyzetet egyféleképpen lehet súlyosbítani, ha délelőttre programot szervez magának az ember. Három óra alvás után, egy hét órás fröccstúra? Miért is ne! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky