3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. június 10. | Stewie

Busaman a Szabadság téren

Copyright:

A hétvégi Belvárosi fesztivál első napjának fő atrakciója a reggea/dancehall műfajban utazó Irie Maffia volt a Szabadság téri színpadon. Bevallom őszintén, én még ezelőtt sose voltam Irie-koncerten. Valahogy sose vonzott annyira a raszta-kultusz, hogy elmenjek egy ilyen eseményre. Ismertem pár számuk refrénjét, de ennyi. Viszont ha már ingyen volt, akkor megnéztem - még a végén magával ragad a hangulat, gondoltam magamban.

Az első és talán legfőbb problémám a helyszín volt. A szervezők az ifjúságnak szóló színpadot nem az Erzsébet térre tették, helyette ott Korda Gyuriék és Vastag Csabáék haknizhattak. Belátom, hogy gazdaságilag ez így jó húzás, hisz ingázni kell majd a nagy kerék és a koncertek között, de olyan hangulatromboló tényező, amit csak nehezen lehet visszahozni, mivel a mai 17-25-ös generációnak ez jelenti a Deákot, a kikapcsolódás egy meghatározott központját. És pont erről kéne szólnia a fesztiválnak: a szokványos belvárosi helyeken, ahova amúgy is járnak a fiatalok, koncerteket szervezni, hogy vegyüljön a „Deák” érzése egy EFOTT-éval.

A koncertre egy laza fél órával előbb érkeztem, hogy addig találjak egy jó helyet, igyak valamit és ráhangolódjak… ahogy azt balgán gondoltam. Először is: hely az nem volt. A Szabadság teret úgy teletömték, hogy az a bizonyos gyufás skatulya se fért volna már sehova. Másodszor úton-útfélen öszefutottam egy ismerőssel, akivel eldiskuráltam egy kicsit, így észre se vettem hogy a koncert már el is kezdődött.

Sajnos előzetes félelmeim igaznak bizonyultak. Az első tíz percet nagyon élveztem. A dalokat, amelyeket ismertem, még énekeltem is, a tömegpszichózis teljesen magával ragadott. Viszont a 3-4. számnál, amit épp nem ismertem, észrevettem egy mérhetetlen monotonitást a dallamvilágban, amibe sajnos bele is untam. A számok ugyanarra a klisére épülnek, a változatosság csak akkor volt megfigyelhető, amikor az új albumról játszottak pár számot, de azokat meg végképp nem ismertem, plusz azok se voltak annyira eltérőek, csak az átvezetők főszereplője a DJ lett. Félre ne értsen senki, én elismerem az Irie munksságát, nagy zenészek, csak olyan egyhangú, hogy tényleg csak a Busaman viccességében lehet hosszú távú élvezetet találni.

Természetesen a közönséget ez egyeltalán nem érdekelte. Aki Irie-ra jön, az talán nem is a zene miatt jön elsősorban. Sokan csak a hangulat kedvéért voltak kint, és csak néha álltak be a közönségbe, amúgy a füvön ülve vízipipáztak, ami szép és jó, de csak amíg ingyen van. Azért nem nagyon adnék ki még pénzt is, hogy negyed óráig élvezzek egy koncertet, amúgy meg csak társalogjak a haverokkal, mint egy egyszerű romkocsmás estén.

Stewie

Képek
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky