3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. június 7.

A Balkan Fanatik összejött Fluor Tomival

Copyright:

A Csikósok, a gulyások bő gatyában járnak – énekli legújabb „Csibész dalában” a Jorgosz és Lepe, azaz Jorgosz Tzortzoglou és Lepés Gábor nevével fémjelzett elektro-ethno formáció, akik az elmúlt időszakban több új slágerrel is jelentkeztek, amelyek közül néhányat a rádiók is előszeretettel játszanak.

A Balkan Fanatikra mindig is jellemző volt, hogy a zenei stílusokat rendhagyó és merész módon használják fel a nótáikban, így a rap betétek is gyakoriak a dalaikban, amelyeket élőben Lepe mellett a zenekar MC-je, a rasztahajú Lego rappel el. Most azonban gondoltak egyet, és felkérték Fluor Tomit, hogy vesse papírra és rappelje el velük a stúdióban gondolatait, amelyek az A csikósok, a gulyások bő gatyában járnak című magyar népdal kapcsán eszébe jutnak. A jó hangulatú felvétel közben alkotott  rapbetét igazi csajozós szöveg lett, amelyet Fluor Tomi akár „élőben” is alkalmazhat majd:
 
- Érdekes zenei kirándulás volt ez a fiúkkal, hiszen ez a stílus elég távol áll tőlem. – mondta Fluor Tomi - Nagyon hamar megtaláltuk azonban a közös hangot, mert ők ugyanolyan bolondok, mint én, ha nem jobban, főleg Jorgosz! Egyetértettünk abban, hogy nem kell a dolgokat annyira komolyan venni, csak az a lényeg, hogy érezzük jól magunkat!
 
Azok, akik elmennek a Balkan Fanatik koncertjeire, élőben is hallhatják ezt a bizonyos nótát olyan más ismert slágereik mellett, mint a Repülj madár! vagy a Pálinka-dal. Budapesten egy igazán különleges koncertre készülnek meglepetésekkel június 15-én a margitszigeti Víztoronyban, azaz a Jazzy Towerben.
 
A Balkan Fanatik zenekar bemutatkozó albuma egyébként 2003-ben jelent meg. A világzenei kategóriában Fonogram-díját nyert lemezt 2006-ban követte a második Hungarikum címmel  A némileg átalakult, új közreműködőkkel kiegészült zenekar harmadik albuma, az American Perestroika 2009-ben került a boltokba, amelyen többek között az amerikai rapper, Prophet segédkezett, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Enrique Iglesias vagy Hillary Duff. . A Balkan Fanatik Játszott a Public Enemy előzenekaraként, majd a Jethro Tull előtt is bemutatkozott a SYMA rendezvénycsarnokban. Zenéjük a MIX és Nyócker című filmekben is szerepelt. A kísérletezni kész zenekar 2011-ben jelentette meg negyedik nagylemezét Ölelj magadhoz címmel.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky