3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. június 5. | Bertoni

Csodaországba kalauzol a Sziget a Nulladik napon

Copyright:

A Sziget Nulladik nap kapcsán kedden tartott sajtótájékoztató a Quimby és a Muzsikás főszereplésével zajlott, és a tervek szerint ez az ominózus Nulladik napom sem lesz másként. Emellett szóba került egy -1. nap lehetősége is, erről azonban Gerendai Károly még nem árult el további részleteket.

Évek óta hagyomány, hogy a Sziget fesztivál hivatalos nyitónapja előtt tartanak egy 0. napot, ami egyrészt a korábban érkező külföldieknek szól, másrészt a magyarok számára is kedvezményes áron elérhető programokkal szolgál. Idén több szempontból is a Quimbyre esett a választás: már régóta szerették volna őket felkérni egy ilyen nagyszabású projektre, de mivel se nem akartak feloszlani, se kerek évfordulót nem ünnepeltek, valahogy mindig más vitte el a lehetőséget. Idén viszont nincs apelláta, Kiss Tibiéknek kell egy önálló produkcióval kitölteniük az egész napot. Ezt kihívásként fogja fel a zenekar: „A kérdés az volt, tudunk-e valami olyat kitalálni, ami mind a szervezőséget, mind a zenekart lázba hozza”. A válasz természetesen igen - így született meg a Quimby Csodaországban, ami olyan kreatív tartalmat kíván közvetíteni, ami magyaroknak és külföldieknek egyaránt szórakoztató.

Nagyon sok tervük van, már délután 5-től beindul majd az élet a Szigeten, a koncertek után pedig hajnalig tartó afterparty várható. „Mi azon leszünk, hogy ez legyen a legfontosabb koncertünk a közeljövőben” – úgyhogy a rajongóknak mindenképpen itt a helyük! Az intimebb tervekbe is beavatták a sajtó képviselőit: készülőben van egy Quimby-regény és egy új lemez is. A Szigeten várható meglepetésekről pedig egyelőre annyit árultak el, hogy ad hoc jelleggel majd egy-egy fa alatt, vagy egy kocsmában is felbukkannak majd, hogy eljátszanak egy dalt, a műsort pedig a közönséggel karöltve szeretnék összeállítani – az erre szolgáló alkalmazás hamarosan elindul a közösségi oldalukon.

Természetesen a Muzsikás együttes sem marad le a meglepetésekkel: a zenekar 40. születésnapja alkalmából elvállalták, hogy a népzenét a Szigetlakókkal is megszerettetik. Bevezetőül felvázolták, miért is gondolják, hogy ez a műfaj igazán identitásképző erővel bír: „ez a nagy hagyomány a mai kultúránknak is szerves része”, minden stílushoz képes alkalmazkodni. „A magyar népzene olyan, mint a magyar nyelv – az nem politikafüggő, hanem érték, amit érdemes megtartani.” A célkitűzés pedig: „aki eddig nem szerette, innentől kezdve szeretni fogja”. Úgy legyen!

További érdekességekről nyilatkozott az OTP képviselője, hiszen a bank ügyfelei számos kedvezményben részesülhetnek mind a VOLT, mind a Sziget-jegyek és –bérletek vásárlásakor.

Az idei Sziget egyik nagy kérdése a dohányzás lesz – az új rendelkezések értelmében a rendezvény területén (a fedett helyeket kivéve) nem lesz tilos rágyújtani, a dohányárusítás kérdése azonban egyelőre még nincs tisztázva. A szervezők azon vannak, hogy ne kelljen kimenni a fesztiválról azoknak, akik cigarettát szeretnének vásárolni, hiszen ez számos bonyodalmat okozhat, márpedig aki dohányzik, az meg fogja oldani legális vagy kevésbé legális úton. Már folyamatban van az egyeztetés a hatóságokkal, a végeredményről mielőbb értesítik a közvéleményt.

Bertoni
 

Kép forrása: MTI

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky