3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2013

2013. június 2. | VassAdrienn

Egy szűz Hegyaljás első vallomása

Copyright:

Talán túlságosan óvatos fesztiválozónak számítottam eddig. Volt, Balaton Sound, Sziget - ezek voltak a fő pillérek minden évben. Idén azonban belevágok az ismeretlenbe, és a sokak által reklámozott Hegyalját veszem szemügyre. Első körben jöjjön egy ajánló nekem és Nektek. Készüljünk együtt!

A rutinos Hegyaljára járók vagy a tapasztalt rockerek biztos alaposan le tudják bontani, hogy mit érdemes meghallgatni, vagy hova érdemes fröccsért menni és így tovább. Én egyelőre bámulok, mint borjú az új kapura. Nem mondom, hogy a nevek többsége szürke folt lenne, vagy hogy tartanék a dologtól, egyszerűen csak ismeretlen a közeg. Abból táplálkozom, amit a többiek mesélnek, és nagy erőkkel bújom a honlapot, hallgatom a zenéket. Biztos, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Gondoljunk csak a kezdeményezésre, mi szerint idén Kecskemét mellett a határon túlról Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakosai is ingyen fesztiválozhatnak. Ebből az öt városból biztosan érkeznek bőven friss arcok!

A zenehallgatás és ismerősinformálás mellett listát is készítettem „Miért kell nekem feltétlenül Hegyaljára menni?” címmel:

- Kedvező jegyárak. Hasonlítsátok csak össze egy másik nagyobb fesztivállal.
- Olcsó sör, bor, akármi. Mindenkinek fontos szempont hogy mire elég a költőpénz.
- Féláras vonat, ingyenes kemping. Ha már a rezsinél tartottunk.
- Tokaj! A helyszín csodálatos. Vízpart és lombos fák.
- Sokszínű zenei kínálat. A húzó rockon kívül belefuthatunk egy Kiscsillagba vagy egy DJ set-be.
- Hangulat. Kivétel nélkül azt hallom mindenkitől, hogy egy laza, barátságos fesztiválra nevezek be.
- Ismerősök mindenhol. Biztos, hogy mindenki ismer valakit, aki szintén ott lesz.

Körülbeleül ezen a ponton feleslegessé is vált a további morfondírozás. Jó zene, kedvező árak, ismerősök és remek helyszín. Ez eldőlt! Nemsokára olyan izgalommal jelentek majd nektek, mint egy első bálozó. Június 26-án start! Már nem kell sokat aludni. Addig is a példámat követve, hangolódjatok zenékkel, csináltam egy válogatást:

A kötelező kör kedvéért: NEWSTED

A punk rock kedvéért: Anti-Flag

A vicc kedvéért: Scooter

A magyar vonal kedvéért: Soerii & Poolek 

VassAdrienn
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. július 3.

Hegyalja fesztivál pro és kontra - összefoglaló

Összességében jól éreztem magam a Hegyalja fesztiválon eltöltött három nap alatt, de ez nem a szervezőknek, sokkal inkább a jó társaságnak köszönhető. A rendezvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem értettem, miért kellett átrendezni a színpadokat, amikor így sokkal kisebb lett a szabad tér. Tovább

2013. július 3.

Utolsó nap a Hegyalja fesztiválon

A szombat délelőtt is pillanatok alatt elröpült, aminek azért örültem, mert már nagyon vártam az esti koncerteket. Kora délután néhány barátommal felfedezőútra indultunk, szétnéztünk a civil utcában. Először a katonai bázisra látogattunk el, ahol a bátor jelentkezők erőnléti próbán vehettek részt. Az akadálypályán csak a legerősebbek tudtak végigmenni. A kúszás, ugrálás, fekvőtámaszok sora után ajándékcsomagot nyertek a legügyesebbek. Tovább

2013. július 3.

Az Anti-Flag emlékezetes koncerttel ajándékozta meg rajongóit

A Junkies után a Borsodi Malátabár felé vettem az irányt, ahol épp az Ivan and The Parazol hangolt. A fiatal zenészekből álló csapat 2010-ben alakult. Stílusukat a 60-as, 70-es évek rockzenéje határozza meg. Nagyon örültem, hogy a budapesti csapat is fellép a fesztiválon, hiszen már régóta szerettem volna őket élőben hallani. Tovább

2013. július 3.

Mivel volt érdemes eltölteni a délelőttöt Hegyalján?

A fesztivál második napja mindenkinek hasonlóan indult: másnaposan, éhesen, sárosan. Jókedvemet azonban a borongós időjárás se vehette el. Reggel gyors bevásárlás a közeli Coop üzletben, majd irány egyik barátom nyaralója, ahol a viharvert csapat lezuhanyozhatott, kényelmesen eltölthette a napot. Négy óra tájt csörgött a telefonom, Andris barátom hívott, mert úgy döntött, korábban hazautazik. Számára véget ért a fesztivál, mert nem kíváncsi a további fellépőkre. Ezzel a döntéssel nem volt egyedül, annak ellenére, hogy közeledik a hétvége, több ember igyekezett kifelé, mint ahányan jegyet váltottak. Tovább

2013. július 3.

Felejthetetlen koncertet adott a Skindred és a Down a Hegyalja Fesztiválon

A csütörtöki napon az eső nem csak ezért jelentett problémát, mert így lemaradtam a The Devil Wears Prada koncertjéről: a hosszas felhőszakadás után hatalmas sártenger keletkezett, melyre a jelek szerint a szervezők se számítottak. Ha a kempingben nem is, legalább a nagyobb színpadok előtt lerakhattak volna néhány járólapot, sok kellemetlenségtől kímélték volna meg a közönséget. A cipőm egész este bokáig merült a sárban, többen elcsúsztak a megázott talajon. Tudom, hogy egy fesztiválon semmi se számít, de egy ilyen negatív tényező gyorsan rányomja bélyegét a hangulatra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky