3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2013

2013. április 29.

Sound a strandon

Copyright:

Újabb nevek csatlakoztak a Balaton Soundra korábban bejelentett sztárparádéhoz. Jön Nas, az Above and Beyond, Dj Friction és sokan mások. A kiváló magyar sorban ott lesz Karányi Dani 10 éves pályafutását összefoglaló, csak a Soundon látható, sztárvendégeket felsorakoztató Anthology 10 koncertjével, valamint az idén szintén 10. jubileumát ünneplő Punnany Massif Elektro produkciója. Aki még nem tudná, mindez július 11-14. között esedékes, a zamárdi szabadstrandon.

A New York-i hip-hop ikon, a több milliós lemezeladási mutatókkal rendelkező, számtalan Grammy-jelöléssel büszkélkedő Nas sokoldalú és karizmatikus rapper, a műfaj legbefolyásosabb, szűk elitjének tagja. Korunk legjobb MC-jeként és szövegírójaként jegyzik, több mint húsz éve van a pályán, ezalatt tizenegy stúdióalbuma jelent meg, köztük a minden idők legjobb hip-hop lemezei között jegyzett Illmatic, az amerikai lemezeladási listákat hetekig uraló It Was Written vagy a tavaly megjelent Life Is Good, amely a legjobb rap albumnak járó díjért versenyzett a 2013-as Grammy-gálán. 
 
Három trance-szuperhős áll az Above & Beyond-projekt mögött: Jono Grant, Tony McGuinness és Paavo Siljamäki. 2000-ben jött létre szövetségük, és azóta több fontos albumot is készítettek. Számaikat a legnagyobb trancekirályok építik be szettjeikbe, legutóbb 2011-ben jelent meg stúdióalbumuk, Group Therapy címmel, tavaly bekerültek a legjobb tíz közé a DJ Mag százas listáján, saját kiadójuk, az Anjunabeats pedig 2013 februárjában adta ki tizedik válogatáslemezét.
 
Friction az egyik legsokoldalúbb és legképzettebb DJ, a drum'n'bass kultúráért tett erőfeszítéseit és úttörő jelentőségű munkásságát a legrangosabb, legnagyobb presztízsértékű díjakkal ismerte el a szakma. A 2011-es Drum & Bass Arena Awards-on beválasztották a műfaj halhatatlanjainak panteonjába.
 
A MiniCoolBoyz, azaz Raffaele Manicone és Michele Colombo első osztályú minimal techno projektje tavalyi közönségkedvenc bemutatója után másodszor hengereli le a Balaton Sound vendégeit. Küldetésükhöz a műfaj detroiti gyökereiből merítenek erőt, és a progresszív tech-house tudományok legújabb kutatási eredményeit felhasználva keverik ki formabontó anyagaikat.
 
A Modestep zsigereket szaggató, zúzós, dobbal és gitárral bivalyerősre gyúrt dubstepjére geometriai formákba rendeződik a közönség a küzdőtéren. Bombasztikus színpadi jelenlétük egyetlen elektronikára fogékony receptorunknak sem hagy egy nyugodt másodpercet, számaik pedig kiemelkedő helyet foglalnak el a brit slágerlistákon. A 2010 óta aktív, bemutatkozó albumukat nemrég megjelentető londoni Modestep kvartett napjaink legambiciózusabb és legtöbbre hivatott dubstep zenekara. 
 
A Stuart McMillan és Orde Meikle által vezérelt Slam két évtizede meghatározó jelensége a brit techno színtérnek. Tempós és fantáziadús szettjeikre azonban nemcsak a szigetországban vevő a 100%-ig partikompatiblis, ugyanakkor innovatív techno-produkciókra fogékony közönség, fellépéseiket mindenhol hatalmas érdeklődés övezi. 
 
Végül jöjjenek a magyarok. Karányi Dani idén 10 éves pályafutását foglalja össze ANTHOLOGY című koncertje, melyen a klipes dalok mellett az összes népszerű slágere hallható lesz – az eredeti énekesekkel, ám különleges, élőzenés újragondolásban. A többek közt Pásztor Annát, Judie Jay-t és Columbót is felvonultató exkluzív előadás egyetlenegy alkalommal, kizárólag a 2013-as Balaton Sound-on lesz látható.
 
Az idén a 10. évét, nem mellékesen vadonatúj lemezét ünneplő Punnany Massif visszatérő vendégnek számít a Balaton Sound nagyszínpadán. Míg a korábbi években a Hungarian Hip Hop Allstars alkalmi repp-szupergrupp tagjaiként álltak a közönség elé, tavaly pedig a Gossip-os Beth Ditto erotikus fantáziáját is megmozgató előjátékot prezentáltak a fesztivál indításakor, addig idén valami egészen másra vállalkozik a pécsi csapat. A fesztivál szellemiségét magukévá téve, a döntően élő hangszerekkel operáló banda egy teljes egészében áthangszerelt, elektronikus zenei alapokból építkező szettel készül a 2013-as Sound-ra, különböző kortárs zsánereket gyúrva eggyé, ugyanakkor megtartva a félreismerhetetlen Punnany-s stílusjegyeket.
 
Jön továbbá az Akkezdetphiai, Andro, a Brains, Budai, a Carbonfools, Chris.su, Chriss Ronson, Coyote, Dandy, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Hot X, az Irie Maffia, Jay Lumen, Matt-U & Mc Kemon, Mentalien, a Muzzaik, Naga & Beta, Nora Naughty & Rocha, Palotai & MC Fedora, Poli & Polarize, Sena, Sterbinszky, a Vad Fruttik, Yvel & Tristan - a most bejelentett nevekhez még további számos hazai zenekar, dj és live act produkció csatlakozik, nemsokára.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. november 27.

Balaton Sound: Jövőre is teltház?

December 11-én, pontban délben, a fesztivál honlapján és ugyanabban a pillanatban – itthon és külföldön – több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel az elmúlt években több teltházas napot produkáló MasterCard Balaton Sound fesztiválra – jelentették be a szervezők. Az elővételes időszakban 15.000 bérletet dobnak piacra, kedvezményes áron. Tovább

2013. július 16.

Prodigy a Balaton Soundon

A Balaton Sound érdekes színfoltja a nyári fesztiválidőszaknak. Egyrészt ugye adott a Balaton - a lehető legjobb, ami egy fesztivál hátterét alkothatja az északi part hegyeivel, Tihannyal, meg az azonnali felüdülés lehetőségével, ha az ember már szó szerint torkig van a forró porral. Másrészt meg nincs még egy olyan hazai fesztivál, ahol ennyire mutatni szeretnének az emberek: tetoválásokat, kigyúrt izmokat, gömbölyded melleket és extrém műkörmöket. Erősen szürreális mindebbe egy közeli nyaraló teraszáról belecsöppenni a fesztivál negyedik napján. Tovább

2013. július 15.

Meghalt egy belga fiatalember a Balatonnál

Meghalt egy 21 éves belga férfi egy belga hírportál szerint a Balaton Soundon, ezt azonban az MTI-nek cáfolta a fesztivál sajtófelelőse. Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek vasárnap annyit mondott, valóban meghalt egy belga fiatal, de a helyszínre vonatkozó információt nem közölhet. Tovább

2013. július 11.

Online fesztiválozás és villámgyors élménymegosztás a Balaton Soundon

Esténként elektronikus zenével, napközben lounge hangulattal, 4G mobilinternettel és további pörgős fesztiválélményekkel várja a MasterCard Balaton Sound látogatóit a Telekom. Minden adott, hogy mindenki tudja mit művelsz Zamárdiban... Tovább

2013. július 10.

Figyelem! Teltházas a szombat, elfogytak a kempingjegyek

A MasterCard Balaton Sound szervezői kedd délben jelentették be, hogy már a szombati napra is minden jegy elkelt és a kempingben sem tudnak több vendéget fogadni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky