3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. április 27. | Bertoni

Az Irie Maffia tesztelte a Parkot

Copyright:

A tavalyi év egyik legsikeresebb bulicentruma, a Budapest Park április 25-én ismét megnyitotta kapuit - először az Irie Maffia legénysége próbálhatta ki a Nagyszínpadot. Többezer emberre számítottak és az este 10 órai hangerő-korlátozáshoz igazították az ütemtervet - mindezekkel együtt a buli az ígéretekhez híven Nagyon Jó Lett!

Csütörtök este 7-kor már kígyózott a sor a Park jegypénztárai előtt, és annak ellenére, hogy akkor még nem igazán akart haladni, a nagyjából fél óra csúszással (tehát fél 9-kor) induló koncertre valóban többezer ember érkezett. A másfél órányi zenei élményvasút első felében az Irie Maffia legújabb lemezének számait hallhattuk, majd rövid szünet és orbitális visszataps után a régebbi dalokat kezdték játszani. A srácok elárulták, hogy ez az idei első szabadtéri fellépésük, és már nagyon várták, hogy igazi hangerővel tudjanak dübörögni – ebben nem is volt hiány. 
 
Láthatóan a közönség és a zenekar is nagyon élvezte az estét: volt ugrálás, éneklés, tombolás ezerrel. A helyszín nyújtotta különlegesség, hogy amikor az első 5 sor ütemre ugrál, a fából készült pallók dübörgése még inkább ráerősít a zene lüktetésére, és mintegy továbbítja a dobogást a hátrébb nyugodtan bólogatók lábai felé. Ez egyszerre jó érzés (mintha egyként mozogna a tömeg), de félelmetes is, mert nem tűnik annyira stabilnak a talaj a lábad alatt. Mindenesetre örömmel nyugtáztam, hogy a szerkezet ezt a terhelést kibírta – meglátjuk, mi lesz a többi buli után.
 
Persze a fedetlenségnek (már ami a táncteret illeti) előnye és hátránya egyaránt akad, például felettébb csodás a magyar karakteri szentimentalizmus megvalósulása, ami a dohányzási tilalmat illeti… Ez egy olyan szabály, amit ilyenkor stikában jól meg lehet szegni. de kérdés, hogy megéri-e olyan messzire menni, hogy amikor a fiút a mellette álló csinos lány kedvesen megszólítja, hogy ugyan már, oltsa el a cigit, mert őt zavarja, a válasz csak egy legyintés. Talán itt már nemcsak a hatóságok orra alá törjük a borsot. Én például kifejezetten szeretem az olyan koncerteket, amikor a nézőtéren figyelünk egymásra, nem taperoljuk a mellettünk állót minden ok nélkül stb. Vegyük például azt, hogy ha a nyakadba veszed a barátnődet, akkor a hátrébb állók fél órán keresztül egy nagy segget bámulnak majd a színpad helyén, szóval legalább minimálisan érdemes oldalra is mozogni, úgy gondolom. Lehet, hogy nincs még megfelelő koncertkultúránk?
 
Na de, a konkrétumok vizére visszaevezve. Amellett, hogy természetesen talán még a szokásosnál is energikusabb volt a koncert, és az Irie Maffia zsenialitásáról oldalakat lehetne áradozni, külön köszönet illeti a vendégeket: a Take It All-t személyesen Fatimával énekelték, a Livin’ It Easy-hez pedig az AKPh nyújtott segédkezet. A közös éneklésre a közönség is mindig kapható volt, és kétségtelenül nagy támogatást jelentett, hogy a kivetítőn az új számok refrénje többször megjelent. 
 
A fellépés apropóját amellett, hogy lemezbemutató, illetve a Park nyitóbulija volt, az adta, hogy koncertklipet is forgatott a csapat, aminek keretében Szekeres Ádám gitárostul háromszor is beugrott a tömegbe (természetesen megfelelő biztonsági intézkedések mellett), illetve a Radiohead mintájára a közönség által készített felvételeket is bekérték. Remélhetőleg hamarosan egy fantasztikus videóanyagban viszontláthatjuk majd mindezeket!
 
Képek: Budapest Park
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky