3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 23.

A Superbutt befejezi – búcsúkoncert és búcsú-dvd

Copyright:

A 2000-ben alakult hazai rock-metal együttes tagjai nemrég úgy döntöttek, a jelenlegi felállásban befejezik munkájukat. Mégse csüggedjenek el teljesen rajongóik és kedvelőik: a folytatás adott, közleményüket a hajtás után olvashatjátok.

„Sziasztok!
 
Aki az utóbbi időben járt a Facebook-oldalunkon, az már látta, aki nem, annak elmondjuk így, hogy egyrészt van egy új szöveges videónk, másrészt a jelenlegi formánkban hamarosan elbúcsúzunk tőletek, de egy utolsó koncert még jön Budapesten. A helyzet nálunk tehát az, hogy:
 
- a legutolsó lemezünket megjelentető berlini kiadónál márkatárs Die Vorboten zenekar még tavaly kérdezte meg, hogy nincs-e kedvünk átdolgozni egy dalukat, amit ráadásul németül kellene előadni. És ha már úgy alakult, hogy se németül nem tudunk, se rendesen énekelni, akkor miért ne kössük össze a kettőt, és énekeljünk németül? Hogy az eredményt, a Schneller című dalt mi magunk is megörökítsük valahogy, a Cleaver játék grafikai munkáját is jegyző Eron Mezza összerakott nekünk a dalra egy szöveges videót:
 

 
- miután pedig mindezt tisztességgel elvégeztük, itt az ideje, hogy végre tényleg békén hagyjunk mindenkit és feloszoljunk. Ez persze azért túl van dramatizálva, mert a jelenlegi felállás együtt marad, és új zenekart indít, és a Superbuttot is jobban szeretjük annál, hogysem örökre sorsára hagyjuk, de a budapesti Akváriumban május 31-én tartandó rendezvény mégiscsak egyfajta búcsúkoncert lesz. Hogy miért, mi történik pontosan és aztán hogyan tovább, arról a legegyszerűbb, ha koncert facebookos eseményénél tájékozódik bárki, akit érdekel, ITT.
 
A koncert és a búcsú kapcsán májusban megjelenik majd egy Schnitt című összefoglaló DVD, amin a Superbutt összes lemeze és videója, valamit a tavaly márciusi A38-as koncert anyaga is rajta lesz. Erről néhány hét múlva bővebb információval tudunk majd szolgálni.
 
Köszönjük a figyelmet, üdv
SUPERBUTT
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky