3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 17. | Krinyolina

Mius és Compact Disco az A38-on!

Copyright:

A Compact Disco stúdióba vonul, de előtte még április 19-én az A38 hajón ad egy fergetegesnek ígérkező koncertet. A hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb zenekarának tagjai a napokban bevonulnak a Tom-Tom Stúdióba, ahol néhány új dalt már rögzítenek is a harmadik nagylemez dalaiból, amelynek hangzása, ígéretük szerint a szokásosnál kicsit vadabb lesz.

„Nem kapkodunk, mert az új albumot ősszel tervezzük megjelentetni. A stúdióba most néhány olyan szerzeményt viszünk el, amelyek már majdnem készen vannak. A hangzásban kicsit vadabb, rockosabb irányba fogunk elmozdulni, de az elegánsabb fajtából, hiszen alapvetően maradunk a tőlünk megszokott stílusnál. Producerként csatlakozott hozzánk Szakos Krisztián, akivel ráérősen kísérletezünk, új ötleteket próbálunk ki, szóval igazi örömzenélés várható a következő két hétben” – mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese.

A stúdiómunkálatok közben azért néhány koncert is belefér, mint a pénteki A38-as buli is. „Nagyon szeretjük a hajót, mindig jó hangulatúak a koncertek ebben a közegben, ezért örülünk, hogy visszatérhetünk a fedélzetre. Ezen az estén nemcsak a legnagyobb slágereinkkel várjuk a közönséget, hanem előveszünk néhány ritkábban játszott szerzeményt is, és megtáncoltatjuk a vendégeket” – tette hozzá Walkó Csaba.

Az április 19-ei koncert előzenekara a Mius együttes lesz. A Horányi Júlia és Álmos Gergely alkotta duó 2011 nyara óta létezik, első nagylemezük idén januárban jelent meg Behind the line címmel. Az elektronikus zenét és lágy dallamokat kedvelőknek mindenképp ott a helyük a kezdésen, hogy aztán a Compact Discóval felkorbácsolják a hangulatukat és a táncos lábaikat!

Időpont: 2013. április 19. péntek, 20:00
Helyszín: A38 hajó, Petőfi híd, budai hídfő
Jegyek elővételben: 1.200 forint; a helyszínen 1.600 forint.
 

Krinyolina
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky