3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 13.

DJ-k versenyeznek az ibizai álomkarrierért - megvan az öt magyar döntős

Copyright:

Idén második alkalommal rendezik meg a Burn Studios Residency-t, a világ talán legmeghatározóbb DJ-tehetségkutatóját. A verseny első szakasza lezárult, a zsűri kiválasztotta az öt döntőst, akik április végén Budapesten, a Corvintetőn mérkőznek meg egymással. A hazai döntő győztese Ibizán folytatja a versenyt.

A Burn energiaital által létrehozott DJ-tehetségkutató attól különleges, hogy olyan szakmai hátteret, értékes tapasztalatokat biztosít a versenyzőknek, amelyeket valószínűleg máshol nem szerezhetnek, és amiket később hasznosítani tudnak. A világ 18 országában futó verseny három legjobb szereplője rezidensi pozíciót kap a nyári szezonra Ibiza legnevesebb klubjaiban, így elnyeri a lehetőséget, hogy letegye névjegyét a nemzetközi elektronikus zene világában. 

Feltörekvő tehetségek, tapasztalt DJ-k, hazánkban ismert és elismert művészek egyaránt szerepeltek az idei 160 nevező között. Március 18-án zárult le a magyarországi jelentkezés: a zsűri azonnal elkezdte a feltöltött mixek meghallgatását, majd egy többkörös szűrőn eljutott addig az öt alkotóig, akik élőben mutathatják meg magukat az áprilisi döntőn. A szakmai zsűriben részt vett és a döntőn is bírálni fog Kis Ákos, a Deadcode alapítója, Kövesdi Gábor (T:Maniak), a Burn Studios Residency tavalyi magyar győztese, Mogyorósi János, a Corvintető programszervezője és Salamon Gergely, a Burn Studios program magyar képviselője.
 
Az öt döntős kijelölésekor szempont volt a zeneválasztás, az alkotási technika, a kreativitás, az összhatás, valamint a nevezők internetes profiljain fellelhető személyes információk, amelyek a versenyzők személyiségéről árulkodnak. Az öt szerencsés, aki a magyar döntőn szerepel, esélyt kap arra, hogy részt vegyen egy többnapos ibizai táborban, ahol olyan mentorok kezei alá kerül, mint Fatboy Slim, Avicii, Joe Goddard, Maceo Plex, Steve Lawler és Solomun. Az idei mezőny nagyon erős volt, így a bírák nehezen tudtak választani. Végül a DJ Lillian, Jamesgrown, Profile25, Collective Machine és Libra művésznéven futó jelentkezők nyerték a tehetségkutató első szakaszát.
 
A hazai döntőre Budapesten a Corvintetőn kerül sor április 26-án. A versenyzőknek élőben kell bizonyítaniuk rátermettségüket a zsűri és a közönség előtt, ahol a sok-sok egyéb zenei kritérium mellett a személyiségük is fontos tényezőnek számít majd. Az este folyamán nemcsak a DJ-verseny döntője biztosítja az ibizai hangulatot, hanem az a Laura Jones is, akit egy nyaralásán annyira megfogott az ott átélt miliő, hogy eldöntötte, DJ-karrierbe kezd. Mára az egyik legnagyobb partyszervezővel dolgozik együtt, visszatérő vendég Ibizán és a tengerentúlon is. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky