3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. április 10.

Irie Maffia lemezbemutató a Parkban – Nagyon Jó Lesz!

Copyright:

Április 25-én debütál az Irie Maffia új albuma, a Nagyon Jó Lesz. Az Irie Maffia tagjai az utolsó simításokat végzik az április közepén megjelenő új albumukon. „A lemez mind a koncerteken, mind a klubokban nagyot fog szólni” - állítja a zenekar az egyszerre „maffiás” és korszerű anyagról.

Közel három év telt el az Irie Maffia előző, What's My Name?! című lemeze óta, melyet a hazai színpadok egyik legjobb koncertzenekarának tartott együttes intenzív koncertezéssel és fesztivál-fellépésekkel töltött. Az időközben született dalokat az elmúlt egy évben kezdték albummá formálni, és a legutóbbi hónapokat a felvétel és a keverés töltötte ki. „Nemcsak zenészek vagyunk, de rengeteget dj-zünk is” - indokolja a produceri munkákat ellátó Élő Márton (ELO) és Horváth Gáspár (Jumo Daddy), hogy miért törekednek a Maffia soundjába a mai elektronikus tánczenék elemeit beépíteni. A két ritmusgyáros szerint az előző lemezről alig játszanak egy-két dalt az Irie Maffia Soundsystem bulik alkalmával, ezért azt szeretnék, ha a 2013-as album jelentős része a klubokban is megállná a helyét. Az elmúlt években ennek köszönhetően produceri eszköztáruk is jelentősen bővült samplerekkel, szintikkel és egyéb elektronikus kütyükkel. 

Természetesen az Irie Maffia-rajongók keménymagjának sem kell aggódnia az új dalok miatt, hiszen nemcsak az MC-k (Sena, Busa, Columbo és Kemon) jelentik a folytonosságot a régi és az új hangzás között, de a gazdag élő hangszerpark is ugyanúgy jelen lesz a lemezen és a koncerteken is. Az albumhoz a hazai vendégszereplők mellett (Mohamed Fatima - Fever, Akkezdet Phiai - Livin’ It Easy) a jamaikai szupersztárt, Beenie Mant is megnyerték egy dancehall-moombahton bomba erejéig. 
 
A zenekar a fellépések alkalmával is arra készül, hogy a színpadi hírnevét megalapozó lendületet megőrizve adja vissza az új, változatosabb hangzású album dalait és egy jól megszokott „maffiás” hangulatú koncerttel nyissa meg a Park idei szezonját.
 
Az együttes persze addig sem tétlenkedik, és egy ajánlatot tett rajongóinak: Ha még 5000-en like-olják az Irie Maffia facebook oldalát, akkor CD minőségben 2 hétre ingyenesen letölthetővé teszik a lemezt. Az eddig nyilvánosságra hozott hanganyagok alapján pedig megéri a Tetszik gombra kattintani, ugyanis ez az album tényleg Nagyon jó lesz. Nem hiszed? Nézd/hallgasd meg ITT.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky