3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 1. | Stewie

Underground101: Ismerkedj meg a Leecher zenekarral

Copyright:

A rock és a szimfonikus zene a mai köztudatban olyan ellentétpárt képez, mint a tűz és a víz. Pedig mi sem áll távolabb az igazságtól: a két műfaj mindig is közel volt egymáshoz. Elég, ha csak az olyan rock balladákra gondolunk, mint a November Rain, vagy az I Don't Wanna Miss a Thing. E két műfaj gyermeke a szimfonikus metál, amely legfőképp a skandináv országoknál jellemző. Mai bandánk, a Leecher, ennek a stílusnak az egyik legnagyobb hazai tehetsége.

A banda megalakulása úgy kezdődött, mint mindig: két tizenéves, név szerint Libisch Ábel (cselló) és Nagy Ádám (cselló), úgy gondolták, ideje lenne rockernek állni. De a hagyományos gitár helyett, inkább csellót fogtak a kezükbe. A több évnyi tanulás után 2008-ben megalapították bandájukat a Leechert. Az idők során kialakult a végleges felállás Tamási Dávid (Dobok), Horváth Anett (Ének) és Szijártó Ági (Cselló) csatlakozásával.

Az elmúlt években sikerült felvenniük egy EP-t (alul a link a meghallgatáshoz), valamint fellépni a műfaj egyik legnagyobb képviselője, az Epica előtt. A zenéjükre a fentebb említett műfajok harmonikus keverése a jellemző. A lágy akusztikus dallamok mellet ott vannak az erősen torzított elektromos cselló hangjai is, így a kemény metálosok sem csalódhatnak. A dobstílus az "egyszerűen nagyszerű" kategória mintapéldája: inkább a háttérben megbújik, de észrevétlenül a szám gerincét adja. A lágy, mégis (egészen paradox módon) erőteljes ének pedig teljessé teszi a hangzásvilágot. Az angol nyelvű számok témái legfőképpen személyes (főként fájó) emberi érzéseken alapulnak. Az északi stílusú, kimért, de mégis kemény színpadi mozgás pedig segít befogadni, mind magát a zenét, mind pedig a szövegi érzelemvilágot.
Mindenkinek szeretném ajánlani, még azoknak is akik tartanak ettől a stílustól. A lágy dallam kedvelői és a zúzós, headbangelő metálarcok is megtalálják számításukat a koncertjeiken. Nem is kell sokat várni, márc. 19-én a Hard Rock Cafeban lépnek fel.

Ha felkeltette az érdeklődésedet a zenekar kövesd őket Facebookon, hallgasd őket online vagy menj el koncertjükre és élvezd élőben.

Ha neked is van egy jó bandád, csináltatok pár jó számot és szeretnétek egy kis hírverést csinálni neki, ne habozzatok, jelentkezz EZEN az email címen.

Stewie

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky