3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. március 30. | Szandi

Új megoldások az idei Szigeten - még több fény és lazulás!

Copyright:

Egy mesebeli országba invitálják a Sziget Fesztiválköztársaság szervezői azokat a kedves látogatókat, akik valami igazán varázslatosra vágynak a szürke hétköznapokban. Augusztus 5. és 12. között extra látványosságokkal, új helyszínekkel és programokkal, illetve kiemelt szolgáltatásokkal is gazdagodik hazánk legnépszerűbb fesztiválja. Egy sajtókonferencia keretein belül még számos érdekességet tudhattunk meg az immár 20 éves Sziget Fesztiválról.

A Luminárium, a Tarrit Labirintos, a Cökxopon helyszín, a lampionos hangulatvilágítás vagy a látványos utcaszínházak már több mint egy évtizede meghatározó elemei a Sziget kínálatának. Az utóbbi néhány évben elindult egy nemzetközi trend is, ami egyre nagyobb hangsúlyt fektet a látványvilágra. A Sziget idén még jelentősebb energiát és forrásokat szán a vizuális gesztusokra - ezzel is egy lapáttal rátesz az „élményfesztivál” koncepcióra. Bővülnek az éjszakai világítások, a fák egy része karácsonyfaizzó „ruhába öltözik”, és lesz Disco Erdő, aminek kapcsán a fákat különböző „diszkófények”, fénygömbök és stroboszkópok világítják meg érdekes hangulatot adva a természetnek. Továbbá lesz Para Erdő: elárasztott és speciálisan megvilágított erdőben lehet majd barangolni, borzongani. Ennek a leglátványosabb eleme az ún. End Show. A hét utolsó napja egy igazán grandiózus koncerttel, tűzijátékkal és lézershow-al zárul, ahol a világ első számú Dj-je, David Guetta adja majd a talpalávalót.

Az őrületes hangulatot tetőzi majd a Color Party, mely az idén kétszer akkora Colosseumban kap helyet. Az ételfestékkel és a liszttel ismét kisgyerekeknek érezhetjük magunkat, felidézhetjük azokat az éveket, amikor még a játszótéren homokoztunk. A festéket lemoshatjuk a Duna vizében, hiszen 2013 nyarán indul a Sziget Beach, kiépített infrastruktúrával és vendéglátással sőt, esténként a távol-keleti Full Moon Party-k hangulatával. Aztán ha már kellően felfrissültünk, romantikázhatunk a 60 méteres giga-keréken, a Sziget Eye-on, ami a fesztivál egyik leglátványosabb attrakciója lesz.

Mit érne a városállam cirkusz nélkül? Hát nem sokat, úgyhogy szerencsére kifejezetten erre az alkalomra összeállt a Cirque de Sziget társulat, kihagyhatatlan programokkal és látványokban is gazdag produkciókkal.

Természetesen idén is, mint minden évben a zene lesz a főszereplő: a már kihirdetett előadók, zenészek mellett lesz Ír Kocsma Színpad és a Tribute zenekarok színpada. A Kelet-Európai Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat, az idei tematika a 60-as, 70-es évek hippikorszaka lesz. Azon felül még egy extra dolog várja a bulizni vágyókat, a Romkocsma Negyed.

Új érdekességként szolgál az 1000 Forintos jegy, amivel egy órát lehet eltölteni a fesztivál helyszínén. A diákok bemehetnek kedvezményes bérlettel, a csoportba szerveződő tanulók akár 50%-os kedvezménnyel is részt vehetnek az eseményen, és szintén fél áron juthat be napijeggyel az, aki 23:00 óra után váltja meg aznapi belépőjét, amivel másnap reggelig tartózkodhat bent. És végül City Pass-szal az ingyenes tömegközlekedés mellett a főváros számos intézményét is kedvezménnyel lehet meglátogatni.

Az előrehozott sajtótájékoztatón Gerendai Károly elmondta, hogy mivel még tartanak az előkészületek, ezért további számos érdekességre és friss hírre lehet számítani a következő hetekben is. Hamarosan nyilvánosságra hozzák a fellépők listájának folytatását is.

Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky