3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2013

2013. április 2.

A Balaton Sound fellépői 2013-ban! 3.rész

Copyright:

Íme a harmadik csokor a huszonegy fellépő közül, akiknek nevét legutóbb hozták nyilvánosságra a Balaton Sound szervezői, köztük – az eddigi kínálathoz hasonlóan - nagyszínpadok legnagyobb DJ-i és egyedi hangzású, kísérletező producerek egyaránt feltűnnek a névsorban.

Jön a világ egyik legkeresettebb DJ-producere, Avicii, itt lesz a piszkos szájú hip-hop és R&B guru, Cee Lo Green, az ikonikus holland DJ, Fedde Le Grand és sokan mások. Európa legjobb közepes méretű fesztiválja iránt még az eddiginél is nagyobb az érdeklődés – állítják a szervezők – és ezt várhatóan csak fokozni fogják a most közzétett új nevek, akik közül több előadó előkelő helyen szerepel a Sound közönségének kívánságlistáján.

Amikor az elektronikus zene két alap stílusa, a detroiti house és a berlini techno találkozik, akkor nagy dolgoknak kell történnie. A sokáig Berlinben élő detroiti DJ, Seth Troxler erre az élő bizonyíték, aki, hogy még színesebb legyen a kép, a brit stílusok hatásait is magába szívja, amióta két évvel ezelőtt Londonba költözött. Így ő is hozzájárult ahhoz, hogy a brit fővárosban újra menő a techno. És sokak kívánságára két év után újra menő a Balaton Soundon is.

A Nervo két kihívóan megnyerő szépségű és tehetséges ausztrál DJane, producer formációja. Miriam és Olivia Nervo, a kortárs elektronika két legbefolyásosabb múzsája, látványos és mindenkiből a maximumot kihozó show-val először csavarja el a hazai közönség fejét a Soundon.

Lengyelországban született Magda, a Berlin-Detroit tengelyen komoly nemzetközi karriert befutó elektronikus zenész, producer és kiadótulajdonos, a minimal techno királynője. Hűvös, drámai hangokból, ridegen lüktető basszusfutamokból felépülő zenéi sötét, monolitikus szépségek, melyek bevallottan a klasszikus detroiti techno hagyományaiból nyerik erejüket.

Érkezik Zamárdiba Hernán Cattáneo, az argentin DJ- és producerzseni, kiadótulajdonos, a latino house királya, az elektronika Maradonája. Több mint három évtizede van a pályán, ezalatt ő lett hazája nemzetközileg legmagasabban jegyzett elektronikus zenésze: munkáival a műfajért rajongók százezreit babonázta meg, és több e-zenei nemzedéket inspirált.

Todd Terje a legelvetemültebb norvég forma, akit valaha keverőpult közelébe engedtek. Vállaltan excentrikusabb anyagokat gyárt, mint bárki az északi szuperalternatív zenei színtéren, de nála szexibb, viccesebb és töményebb diszkót előállítani szinte lehetetlen. Meglátjuk a nyáron.

Hamburgi elektronikus zenész, producer, DJ Koze a német klubok világának ismert és közkedvelt figurája, számos sikeres, sokszínű zenei projekt irányítója, aki sok, hozzá hasonlóan befutott pályatársával hasonlóan a hip-hop felől érkezett az elektronikához.

A hosszú ideje Berlinben élő és alkotó, hihetetlenül termékeny brit elektronikus zenész, DJ és producer, Scuba saját kiadóján keresztül évek óta teríti a színvonalas, sok más e-zenei stílust integráló, organikus techno anyagokat. Eddig három nagylemeze jelent meg, legújabb nagy volumenű munkája a Personality komoly kritikai sikert aratott.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. november 27.

Balaton Sound: Jövőre is teltház?

December 11-én, pontban délben, a fesztivál honlapján és ugyanabban a pillanatban – itthon és külföldön – több ezer jegyértékesítési ponton indul a jegyelővétel az elmúlt években több teltházas napot produkáló MasterCard Balaton Sound fesztiválra – jelentették be a szervezők. Az elővételes időszakban 15.000 bérletet dobnak piacra, kedvezményes áron. Tovább

2013. július 16.

Prodigy a Balaton Soundon

A Balaton Sound érdekes színfoltja a nyári fesztiválidőszaknak. Egyrészt ugye adott a Balaton - a lehető legjobb, ami egy fesztivál hátterét alkothatja az északi part hegyeivel, Tihannyal, meg az azonnali felüdülés lehetőségével, ha az ember már szó szerint torkig van a forró porral. Másrészt meg nincs még egy olyan hazai fesztivál, ahol ennyire mutatni szeretnének az emberek: tetoválásokat, kigyúrt izmokat, gömbölyded melleket és extrém műkörmöket. Erősen szürreális mindebbe egy közeli nyaraló teraszáról belecsöppenni a fesztivál negyedik napján. Tovább

2013. július 15.

Meghalt egy belga fiatalember a Balatonnál

Meghalt egy 21 éves belga férfi egy belga hírportál szerint a Balaton Soundon, ezt azonban az MTI-nek cáfolta a fesztivál sajtófelelőse. Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek vasárnap annyit mondott, valóban meghalt egy belga fiatal, de a helyszínre vonatkozó információt nem közölhet. Tovább

2013. július 11.

Online fesztiválozás és villámgyors élménymegosztás a Balaton Soundon

Esténként elektronikus zenével, napközben lounge hangulattal, 4G mobilinternettel és további pörgős fesztiválélményekkel várja a MasterCard Balaton Sound látogatóit a Telekom. Minden adott, hogy mindenki tudja mit művelsz Zamárdiban... Tovább

2013. július 10.

Figyelem! Teltházas a szombat, elfogytak a kempingjegyek

A MasterCard Balaton Sound szervezői kedd délben jelentették be, hogy már a szombati napra is minden jegy elkelt és a kempingben sem tudnak több vendéget fogadni. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky