3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. március 19. | Bertoni

Megjelent a Suede új lemeze

Copyright:

Hétfőn jelent meg a Suede együttes hatodik, legújabb lemeze. A brit popnégyes 2010-es újraegyesülése óta, ami 7 év szünet után következett be, most a Bloodsports című lemez megjelentetésével debütál ismét.

Március 4-én a mindössze 200 férőhelyes Barfly-ban léptek fel, hogy adományokat gyűjtsenek a War Childnak. Ezen a szűkkörű bulin már igencsak az új album dalai álltak a középpontban: a Barriers volt a nyitódal, amit a Hit Me, a Trash, majd az Animal Nitrate követtek. A tagok Brett Anderson énekes kivételével mind feketében pompáztak. Az új számok közül elhangzott a For The Strangers, a Sabotage, de a régiekkel sem spóroltak: a Killing of a Flashboy és a My Insatiable One is lelkes éljenzést váltott ki a közönség soraiban. Anderson az egész show-t végigtombolta: felmászott a kivetítőkre és a közönség fölé hajolt, majd az énekeltetős részeknél belógatta közéjük a mikrofont. A zárás a New Generation és a Beautiful Ones akkordjaival történt, a visszatapssal azonban már nem törődtek – leléptek a színpadról.

Az NME díjátadón Anderson így nyilatkozott a koncertről: „Minden előadó szeret kis helyeken játszani – van valami nagyszerű ezeknek a bensőséges hangulatában, az így létrejövő kapcsolatban. Nekem nagyon hiányzott már. A Suede-hoz hasonló együttesek nagyon is kapcsolatról, a kötődésről szólnak; szeretem látni az emberek visszajelzéseit. Számomra nagyon fontos a fizikai kontaktus a koncerteken, ettől lesz igazi sodrása az egésznek.”

Az együttes az új számokkal legközelebb március 30-án lép fel Londonban az Alexandra Palace-ben.

A Barfly-koncert számsorrendje:

'Barriers'
'Hit Me'
'Filmstar'
'Animal Nitrate'
'Trash'
'Killing Of A Flashboy'
'He's Dead'
'For The Strangers'
'It Starts And Ends With You'
'The Drowners'
'My Insatiable One'
'Sabotage'
'Can't Get Enough'
'Everything Will Flow'
'So Young'
'Metal Mickey'
'Heroine'
'New Generation'
“Beautiful Ones'

forrás: nme.com

Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 24.

Újra szimfonikus koncertalbummal és -filmmel jelentkezik a Metallica!

2019 szeptemberében újra összeállt a Metallica és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar, hogy 20 évvel a Grammy-díjas S&M album után két újabb fantasztikus koncertet adjanak, a korábbihoz hasonló felállásban. Tovább

2020. július 24.

Gerard Way – Here Comes The End

A My Chemical Romance frontembere egy igazán vagány szólóval tért vissza a karanténból, amit a mesteri hangú Judith Hill-lel közösen rakott össze. Tovább

2020. július 24.

DUA LIPA – HALLUCINATE

Ha szereted a ’80-as évek stílusát, de a mai csúcsmodern pop is nagy kedvenced, akkor egy fantasztikus hírünk van számodra! Dua Lipa mestere a két trend ötvözésének és ezt most újra be is bizonyítja! Tovább

2020. július 8.

TINIE TEMPAH - WHOPPA

Tinie 2010-es, egetrengető berobbanása, a „Pass Out” után megérkezett a brit rapper legújabb dobása. A 31 éves londoni fenegyerek egy szuperszonikus kollaborációt hozott össze a mexikói Sofia Reyes és a kolumbiai szupersztár, Farina társaságában. A trió nemes egyszerűséggel tarolja a mezőnyt. Tovább

2020. július 7.

Nora En Pure & Lika Morgan a pörgős hétfőkhöz

Megérkezett a nyár és a hazai rádiók legújabb kedvence, Nora En Pure és Lika Morgan jóvoltából – itt az „In The Air”! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky