3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 17.

Ünnepi programok a 10. VeszprémFest-en

Copyright:

Világsztárok Veszprémben! Találkozzunk Veszprémben! - hirdették az Ünnepi Játékok első évében, és ez így van ma is, amikor a 10. alkalomra készülnek nagyszínpados, nemzetközi produkciókkal, melyek talán valamennyi korábbi évhez képest is szerteágazóbb, eklektikusabb utazást ígérnek a zenei műfajok között.

A július 16. és 20. között zajló fesztivált Diana Krall háromszoros Grammy-díjas, világszerte ünnepelt énekesnő nyitja, aki új, különleges albumát, a Glad Rag Doll-t - és ezzel együtt a humort, a vagányságot, a gyengédséget és meghittséget – is elhozza nekünk. Másnap Marcus Miller, a kétszeres Grammy-díjas „renaissance ember” koncertjét hallgathatjuk, aki a kortárs jazz zene egyik meghatározó alakjaként fiatal zenésztársaival nem fél a határok lebontásától sem.

18-án Paco De Lucia, a flamenco zene legnagyobb élő legendája (többek között egy latin Grammy-vel a háta mögött) gitározza a hallgatóság szívébe magát, zenésztársai, énekesei és táncosa segítségével. Következő nap Nigel Kennedy, az öntörvényű hegedűvirtuóz hív minket utazásra kvintettjével, melynek során végiglátogatunk számtalan állomást: a klasszikusoktól kezdve a jazzen, a kelta, a rock- és a népzenén át eljutunk egészen a cigányzenéig, és még tovább!

Záró esténken az angol popzene egyik királya, Craig David ad koncertet világturnéja keretében, akinek Born To Do It albumát a múlt évben az MTV története második legnagyszerűbb albumának szavazták meg – közvetlenül Michael Jackson Thriller-e mögött.

A 2011-ben hagyományteremtő szándékkal bemutatkozó Rozé, Rizling és Jazz Napok kísérőrendezvény keretében a Balaton környéke kiváló borászatainak kínálatát, kézműves ételeket, illetve a hazai jazz élet fiatal egyéniségeit ismerhetik meg a gasztrokulturális élményekre vágyók, idén július 12. és 21. között. Néhány név a fellépők közül: Mrs Columbo, Kökény Attila, Roy&Ádám, Szűcs Gabi és zenekara, Pierrot, a Tátrai Trend és még sokan mások. A Rozé, Rizling és Jazz Napok zenei programjai idén is ingyenesen látogathatók.

Etnojazz a Kolostorban, ez az elnevezése a VeszprémFest másik, ma már szintén hagyományosnak mondható kísérőrendezvényének. A programsorozat keretében, melynek a gyönyörűen felújított Jezsuita Kolostor ad helyet, olyan neves művészek lépnek fel július 16. és 20. között, mint a Lantos Zoltán-Horváth Kornél duó, a Bacsó Kristóf Quartet, Balogh Kálmán – Lukács Miklós  cimbalomduója, a Dresch Quartet és a Szalóki Ági Trió.

Idén új helyszínként lép be fesztiválunk életébe a Veszprémi Petőfi Színház, ahol a záró estén, július 20-án Roby Lakatos ad koncertet. A klasszikus virtuózként, jazz improvizatőrként, zeneszerzőként és rendezőként is ismert és méltatott hegedűművész nem csak lenyűgöző virtuozitásának, hanem rendkívüli stílusbeli sokoldalúságának is köszönheti ismertségét szerte a világon.

Az E.ON felelős hazai vállalatként fontosnak tartja a kulturális hagyományok megőrzését. Támogatásai között 2004 óta kiemelt helyet foglal el az évek óta rendkívül sikeres és magas színvonalú veszprémi fesztivál, amely mögött a jubileumi évben is főtámogatóként áll a vállalatcsoport.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky