3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 14. | Mtina

Ákos, Tankcsapda, Punnany és sokan mások a PEN-en

Copyright:

Március 12-én a pécsi Bőrgyárban tartották a Pécsi Egyetemi Napok (PEN) sajtótájékoztatóját, melyen a fellépők közül Kovács Ákos és a Punnany Massif is részt vett, akik bejelentették, hogy az idén induló országos turnéjuknak az április 24-én kezdődő PEN lesz majd az első állomása.

Az idei PEN, melyet április 24. és 27. között rendeznek meg, lesz nem csak ÁKOS 2084 című lemezének országos turnéjának első állomása, de a PUNNANY MASSIF is Pécsett kezdi majd ez évi országjárását. A fiúk egyébként itt a 2010-es és az idei PEN helyszínén, a pécsi Bőrgyár területén forgatták az ABC refrénű számuk klipjét.

Rajtuk kívül azonban még számos más csapat is tiszteletét teszi majd az egyetemi fesztiválon, többek között a TANKCSAPDA, ANNA & THE BARBIES, PÉTERFY BORI & LOVE BAND, IRIE MAFFIA, VAD FRUTTIK, SUPERNEM, JULIA CARPENTER, SOERII & POOLEK, KISCSILLAG, valamint a BRAINS. Nem fog zenélni viszont a 30Y, akik idén inkább Szentimentálé programsorozatukra szeretnének koncentrálni.

A PEN-en a már ismert előadókon kívül idén is fellépnek majd egyetemi együttesek is, ami azonban újdonság, hogy ezt ezúttal a Zenélő Egyetem támogatásával teszik majd, amely várhatóan jövő héten pályázatot hirdet PTE-s hallgatókból álló bandák részére, akik 4-5 számmal mutatkozhatnak majd be, valamint a legszerencsésebbek az esti program keretében is kapnak majd fél órát arra, hogy megismertessék magukat a nagyközönséggel. A ZEN várhatóan a zenekarok „utógondozásában” is részt vesz majd, vagyis várhatóan a további fellépések, sőt akár a zeneszámok rögzítésében is tud majd segítséget nyújtani. A pályázatra természetesen bárki jelentkezhet, ahhoz nem szükséges a ZEN beiratkozott tagjának lenni. A pályázat részletei a ZEN hivatalos közösségi oldalán is elérhetőek lesznek majd.

A helyszínen 3 fesztiválsátrat állítanak majd fel, illetve egy ipari csarnokot is előadótérré alakítanak át. A PTE Jubileuma alkalmából pedig (1912-ben állították fel ugyanis az Erzsébet Tudományegyetemet, melynek jogutódja a Pécsi Tudományegyetem) lesz egy időkapu is, mely az egyetem különböző korain vezeti majd át az érdeklődőket.

Más különlegesség is akad majd a fesztiválon, például a három évvel ezelőtt a fesztivál ideje alatt érkezett sok panasz miatt idén a szervezők egy, a Sziget Fesztiválon már bizonyított hangtechnikával fogják biztosítani a környékbeliek nyugalmát. Ennek a berendezésnek az érdekessége, hogy egy bizonyos hangnyomás fölött automatikusan visszavesz a decibelből.
 

A sajtótájékoztatón nyilvánosságra kerültek az idei jegyárak is, melyek a közönség nagy örömére semmit sem változtak a 2010-es jegyárakhoz képest:

Jegyárak az április 25., 26., 27-i napokra:

PTE napijegy elővételben: 1 900.-
PTE 3 napos bérlet elővételben: 4 900.-
PTE napijegy a helyszínen: 2 400.-
PTE 3 napos bérlet a helyszínen: 5 900 .-
Nem PTE napijegy elővételben: 2 500.-
Nem PTE 3 napos bérlet elővételben: 6 900.-
Nem PTE napijegy a helyszínen: 2 900.-
Nem PTE 3 napos bérlet a helyszínen: 7 900.-

Jegyárak a 0. napra:

PTE 3 napos bérlettel a 0. nap: INGYENES!
PTE napijegy a 0. napra elővételben: 2 500.-
PTE napijegy a 0. napra a helyszínen: 3 000.-
Nem PTE napijegy: 3 500.-

Mtina

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky