3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 10.

Slam-es Random Trip!

Copyright:

A tavasz beköszöntével folytatódik és javában zajlik a Random Trip, Budapest legszabadabb, legizgalmasabb és legváltozatosabb élőzenés klubestje! Március 12-én rendhagyó fellépésre kerül sor: a klubalapító Turbo-dobos, Delov Jávor és a Vinyl Warriorz lemezlovasa, DJ Q-Cee ezúttal nagyszabású slam-estet tartanak rengeteg vendégművésszel és a budepsti szövegelő-workshop, a Slaminárium záróbuijával.

Minden kedden 20 órától az A38 Hajó Koncerttermében gyűlik össze a fiatal magyar under- és overground legjava, hogy a legkülönbözőbb stílusok és műfajok képviselői azt csinálhassák, amit a legjobban szeretnek - kötöttségek nélkül, egymásra nyitottan, szabadon zenéljenek, ha úgy tetszik: improvizáljanak.  A következő koncert abból a szempontból is rendhagyó lesz, hogy az est első felében „békésebb”, nyugodtabb hangulatban lehet élvezni a honi slam poetry legjobbjait (erre az órára érdemes egy elmélyülős kispárnát hozni), majd a második részben beindul a pszichedelikus dance-funk úthenger, a zseniális énekesnő,  Alba Hyseni és Saiid duójával.

A Random Trip 2008-2009 fordulóján született a Turbo-dobos Delov Jávor és DJ Q-Cee vezetésével. Freestyle hiphop, klasszikus funk és soul, jazzes rögtönzések keverednek elegánsan és táncra perdítően, az előadók pedig Budapest éjszakai zenei életének ismert zenészei, énekesei, MC-i és DJ-i. A Random Trip heti klubestjein jóformán mindenki fellépett, aki csak számít ebben az izgalmas és változatos világban: Fábián Julitól a Carbonfoolsig, a Brainstől az Irie Maffia tagjaiig, Pély Barnától (United) Papp Szabolcsig (Supernem), Harcsa Veronikától a Neóig, és a mostani alkalommal a hazai slam poetry nagyjaival és feltörekvő tehetségeivel. A Random Trip nyitottsága semmi máshoz nem fogható: meglepő és váratlan vendégszereplések, teljes felszabadultság, életöröm és spontaneitás uralja az esteket, és a közönség számára is magával ragadó, ahogy a látszólag össze nem illő muzsikus-egyéniségek egymásra találnak a zenében, az improvizációban. Itt tényleg a színpadon születnek a számok. Minden egyes klubest egyszeri és megismételhetetlen élmény zenésznek, közönségnek egyaránt.

Mindezt csak tetézi, hogy rengetegszer külföldi fellépők, nem ritkán igazi sztárok csatlakoznak az örömzenéhez. A Random Tripeken fellépett már a Count Basic agytrösztje, Peter Legat, Brandon Fields (George Benson és Dave Weckl Band, Tower of Power), a finn nujazz szupergrupp, a Four Corners Quintet vezetője, Timo Lassy, a New York-i rapper, iLLspokinn, a holland Jeanne Schra és sokan mások.

Az estek külön érdekességei még a koncertek előtt és után hallható, Magyarországon egyedülálló, eredeti amerikai old-school disco-funk, soul szettek DJ Q-Cee értő kezei közül. Mindezek fényében nem véletlen, hogy a Random Trip fennállásának két és fél éve alatt a magyar zenei élet valóságos intézménye lett. Egy találkahely, ahol heti rendszerességgel, megkötések, allűrök és kényszerek nélkül találkozhat egymással – és persze a közönséggel! - popzenész és metálos, jazzdíva és hiphop-DJ, alterdalnok és gitárhős.

Különlegesség még, hogy a 2013-ban az A38 Hajón tartott heti klubestek zöméről hangfelvétel készül, és a „háttérben” folyamatos stúdiómunka folyik, azzal a nem titkolt céllal, hogy a színpadon születő dalötletekből, -kezdeményekből megjelentethető felvételek készüljenek. Ezek közül elsőként a Digital World című sláger jelent meg, a Supernemes Papp Szabi, és a dominikai énekes, Kasai közreműködésével.

Random Trip az A38 Hajón
feat. Alba Hyseni, Saiid, Grand Slam + Slaminárium záróbuli
2013. március 12., kedd 20h

És minden kedden az A38 Hajó koncerttermében
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Belépő: 500 Ft. Jegyek elővételben is vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

Az est fellépői
Alba Hyseni: ének
Saiid (Akkezdeth Phiai): rap, slam
Simon Marci: slam
Színész Bob: slam
Indiana: slam
Kupa Julcsi, Tolnai Eszti, Bock Balázs, Basch Péter: slam

+ a zenekar
Ölveti Mátyás (Szabó Balázs Band): cselló
Cséry Zoli (Special Providence, Subscribe): szinti
Drapos Gergő (Péterfy Bori & Love Band): basszusgitár
Dj Q-Cee (Vinyl Warriors): lemezjátszó, beatbox
Delov Jávor (Turbo): dob
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky