3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. március 9. | Mtina

Axl Rose 50 ezer dollárt utasított vissza

Copyright:

Axl Rose nem hagyja ott a Guns N ’Roses-t, annak ellenére, hogy ezért egy ismeretlen menedzser nem mindennapi összeget, 50 ezer dollárt ajánlott fel neki - legalábbis ezt állítja a zenész-producer Kim Fowlet.

Axl Rose elutasított egy 50 ezer dolláros ajánlatot, amelyért cserébe ott kellett volna hagynia a Guns N’ Roses-t és csatlakozni egy másik együtteshez. Kim Fowley, akinek már több szólóalbuma is megjelent, illetve több albumon is dolgozott társszerkesztőként, azt állítja hogy Rose azért utasította vissza az aktatáskányi pénzt, mert úgy gondolta, hogy a Guns N’Roses többet ér.

„Egy kemény együttes gazdag menedzserének dolgoztam, akinek drog- és alkohol problémai voltak - nyilatkozta az Antimusicnak. - Ő azt mondta: ‘Nem tudok semmit arról a bandáról, amibe a pénzemet fektettem.’ Valami azt súgja, hogy ezek a srácok nem lesznek elég sikeresek. Tudsz valaki mást, aki furcsa, bonyolult és kemény, de megvan benne a platina lehetősége?”Fowley a Guns N’ Rosest ajánlotta, majd összehozott egy megbeszélést Rose és az ismeretlen menedzser között, aki megtette az elképesztő ajánlatot. „Axl azt mondta: ‘Minden tisztelettel uram, de bárki is maga - ez nem elég a Guns N’ Rosesnak’ - mesélte Fowley. - ‘Mi még ennél is nagyobbak leszünk, ez csak idő kérdése.”

Rose állítólag még tanácsokat is adott a menedzsernek: „Miért nem segíti ki inkább ezeket a srácokat? - kérdezte - Megérdemlik. Talán nem annyira jók, mint mi, de ha nem fektet beléjük semmit, mégis mit vár?” Fowley állítása szerint minden jelenlévő tapsolt, amiért Rose visszautasította az ajánlatot.

Mtina

Forrás: NME.com

Képek: gunsnroses.com
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 3.

Megjelent a Balu Brigada debütáló nagylemeze

Az új-zélandi alt-pop testvérduó, a Balu Brigada, első alkalommal lép színre albummal: a ’Portal’ című anyag a formáció budapesti Sziget Fesztiválon való fellépésüket követi. Az új kiadvány igazi mérföldkő Henry és Pierre Beasley karrierjében, mely három év alatt készült el olyan városokban, mint Auckland, New York és Berlin. Az így létrejött hangzásvilág egyszerre hordozza az indie rock lendületét, az alt-pop eleganciáját és a fesztiválhimnuszok nagyszabású energiáját. Tovább

2025. szeptember 2.

Ashnikko legújabb szenzációs trackje

Az amerikai popdíva játékosan lázadó újdonságát egy látványos klip kíséretében tárja a nagyközönség elé. A szerzemény a Spotifyon 10 millió lejátszást meghaladó „Itty Bitty”-t és a 2 milliót közelítő „Trinklets”-et követi, a következő izgalmas betekintést nyújtva az énekesnő második, ‘Smoochies’ című albumába. Tovább

2025. szeptember 1.

A Radiohead egyik sikerlemezük élő verziójával lepte meg rajongóit

A "Hail to the Thief (Live Recordings 2003-2009)" című meglepetés kiadvánnyal tért vissza a Radiohead, mellyel hatodik stúdiólemezüket értelmezték újra. A korongon helyet kapott a "There, There" című hipnotikus klasszikusuk is, melyhez most egy Buenos Airesben rögzített koncertvideó is érkezett. Tovább

2025. augusztus 27.

Új Halestorm stúdióalbum

Az amerikai rockegyüttes már engedett némi bepillantást az ‘Everest’ világába, például a „Darkness Always Wins” című, lassan építkező hard rock himnusszal, mely mind szövegileg, mind zeneileg mélyen belemerül a banda elmúlt évtizedekben megtett “hegymászásába”. Hallgatható már A „Rain Your Blood On Me” című nőkhöz írt, drámai óda is, mely dübörgő ütemeivel, robbanékony dobszólamokkal, villámgyors gitárriffekkel és égzengető vokállal tör utat a rajongók szívébe. Tovább

2025. augusztus 23.

Esőből virág lesz, éjszakákból lemez: The Black Keys új albummal érkezett!

Tavaly kiadott ‘Ohio Players’ című korongja után máris vadonatúj albummal jelentkezik az ötszörös Grammy-győztes The Black Keys. A ‘No Rain, No Flowers’ már elérhető CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky