3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 1.

Koncertezik és lemezt készít a Kaukázus

Copyright:

Hosszabb szünet után végre visszatér a hazai könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb zenekara, a Kaukázus. Kardos-Horváth János és együttese április 27-én a Budapest Park színpadán ad először koncertet, a nyári fesztiválokon pedig új dalokat is bemutatnak a készülő nagylemezükről.

Szalai Éva, Tartós béke, Teszkó, Lift, Pingvin, Agyhalál – csak néhány sláger a Kaukázus pályafutásából. Noha az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekaráról van szó, a csapat 2010. január 2-án lépett fel utoljára. A hosszú szünet után a fiúk most újra együtt dolgoznak, vagyis visszatért a Kaukázus.

„Három éve adtuk az utolsó koncertünket, ezalatt sok minden megváltozott, mi is változtunk, de reméljük, hogy nem változott az a feszültség, ami a közösségünk reaktora. Belevágunk és bízunk benne, hogy menetközben újra beindul a szinergia, és lesznek belőle dalok. Nem csak nosztalgiázni akarunk, hanem új korszakot próbálunk - legalább magunk számára - nyitni. Új nagylemezt is tervezünk, amely zeneileg mindannyiunk számára izgalmas kihívás, és könnyen lehet, hogy egyáltalán nem leszünk hűségesek a régi viselt dolgainkhoz, ugyanakkor a közönségünkkel továbbra is ötletes, pezsgő viszonyra törekszünk. Az már csak szerencsés véletlen, hogy ez a szándékunk éppen egybeesik a zenekar megalakulásának tizedik évfordulójával” – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus frontembere. 
 

 
Az aktuális felállású csapatot Kardos-Horváth János gitáros-énekes-szövegíró, Fodor Máriusz billentyűs, Fűrész Gábor basszusgitáros és Toldi Miklós dobos alkotja, akik a Kaukázus legsikeresebb időszakában is a zenekar magja voltak. Ez a felállás a koncerteken alkalmanként session-zenészekkel és meghívott régi tagokkal egészülhet ki. Az elmúlt három évben Kardos-Horváth János akusztikus Kafkaz és rocktriós Kákettők néven lépett fel, de Hahó Együttes néven készített gyereklemezt is. Fodor Máriusz, Fűrész Gábor és Toldi Miklós pedig azóta is együtt zenélnek a Magashegyi Undergroundban, illetve több más zenei projektben is érdekeltek. 
 
A zenekar minden koncertet emlékezetessé akar tenni, ezért nem tervez sok fellépést. A visszatérő koncert április 27-én lesz a Budapest Park színpadán, ahová a Kaukázus vendégként elhívja mindazokat a művészeket, akik az elmúlt tíz évben fontos szerepet játszottak a csapat életében. A rajongók nemcsak a fővárosban, hanem országszerte a nyári fesztiválokon is találkozhatnak majd a zenekarral, sőt ezeken a fellépéseken már hallhatnak néhány új dalt is a készülő albumról.
 

Kaukázus koncert

2013 április 27.

Budapest Park

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky