3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. február 21.

Új társra lelt Caramel

Copyright:

Nemrégiben ünnepelte születésnapját, hamarosan pedig új nagylemezzel lepi meg közönségét. Caramel életében jelenleg a zene szerepel az első helyen, azonban szabadidejét korántsem tölti magányosan. Sőt, új élettársra lelt! Hazánk leghallgatottabb rádiójában Kiss Orsival beszélgetett szerelemről, randizásról, és zenéről az egykori Megasztáros.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Barátai által szervezett meglepetés bulival köszöntette harmincegyedik évét az énekes, aki ezúttal a Class40 hallgatóságának mesél életének aktualitásairól. Caramel eddigi legszínesebb albumát készíti éppen, amelynek első dala, a Jelenés már a Class FM egyik kedvence.
 
„Olyan dolgokat bizonyítottak a rajongóim számomra, hogy szeretnék most valami különleges dolgot adni nekik. Abszolút a rajongóimnak írtam ezt a dalt.” – mesélte a Jelenésről Caramel. – „Nagyon sokszínű lesz az anyag, ráadásul nem élveztem még egyik lemezemnél sem ennyire a stúdiómunkát és a dalszerzést, mint ennél. Teljesen szabadnak érzem magam, a legmélyebb és legőszintébb gondolataim tükröződnek vissza ezekben a dalokban.” – tette hozzá az énekes.
 
Bár a spontán kávézásoktól nem zárkózik el, barátnő jelenleg nincs az életében. Mégsem magányos, hiszen egy vadóc házi kedvenccel osztozik lakásán. 
 
„Nyitott vagyok a nők felé, hogyha úgy érzem, hogy érdekel valaki, akkor akár lehet szó randiról, bár bevallom, a randikat nagyon nem szeretem, nincs bennük semmi spontán. Viszont van egy macskám, aki feltölt, de emellett baromira ki tud borítani, kegyetlen egy állat.” – nevetett az énekes. „Három hónapos, Makinak hívják. Életveszélyes. Harap, karmol, de nem ám gyengén, leharapja a fél kezemet csuklóból, és mindent szétszed.” – árulta el az idén a Glamour Women of the Year legsármosabb férfi díjára esélyes Caramel.
 
Kiss Orsi rendkívül jó hangulatban beszélgetett vendégével, a kérdés témája bármi lehetett, Caramel mindenre őszintén válaszolt.
 
„Mindenki tudja, hogy Caramel nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről, de valamiért kivételt tett velem, ami nagyon jól esett. Már-már baráti hangulatban beszélgettünk.” - mesélte Orsi, aki a sztár életének még több titkáról rántja le a leplet a vasárnapi Class40-ben, ahol a legfrissebb belépők mellett az is kiderül, hogy megtartja-e jelenlegi pozícióját a piacvezető rádió listájának jelenlegi aranyérmese.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky