3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. február 13. | Sagaris

MC Csut: A legnegatívabb élmények szülik a vidám számokat

Copyright:

Esztergom és környéke kitermelt pár feltörekvő rappert, most épp Csutot sikerült tollvégre kapni. Vele beszélgettünk a kezdetekről, a jövőről, és a véleményét is kifejtette a hazai rapvilágról.

A kötelező kérdés: mikor kezdted a zenélést és mi volt az a momentum, ami elindított?
- A bátyámnak hála már egészen kiskoromtól szólt otthon a rap. Természetesen megvoltak a hazai alapvetések, amiket folyamatosan pörgettem: Ganxstáéktól a  Helldorado és a SubBass-féle  Félre az útból, ezek ugye 1999-es albumok. De ha egy konkrét momentumot kéne mondanom, az a 2002-es The Eminem Show volna. Az egész világ Eminem lázban égett, naná, hogy én is megvettem a kazettát. Akkor már érlelődött a gondolat, ez adta meg végül az utolsó lökést. Később aztán mi kezdtünk el Esztergomban rapbulikat szervezni. A Hősök, FankaDeli, Kamikaze, Sub Bass Monster, mind elfogadta a meghívást, és eljöttek.
Ami a hatásokat illeti, sok előadó volt, aki adott valamit a stílusomnak. Hazaiak közül ugye a már említetteken kívül Anonim MC, Dopeman régi zenéi, a Kamikaze, újabban a DSP és Siska. A nagy víz túloldala is erős: Tech N9ne, Eminem, DPG, N.W.A, Mos Def, 2pac, The Notorious B.I.G., Nate Dogg, hogy csak az ismertebbeket mondjam. Az itt felsorolt előadók közül mindtől tanultam valamit, amit meg akarok jeleníteni a saját zenémben.
 
Honnan merítesz, amikor egy új számot írsz? Szerinted van jövője az elgondolkodtatóbb számoknak kis hazánkban?
- Többnyire az általam megélt élményekről, vagy a véleményemről szólnak, néha egy-egy olyan sztori vagy esemény, ami körülöttem zajlik és elképzelem, hogy velem történik, gondolok itt például a Gyertyák című számra. Engem nyugtat a rap. Kiszed a mindennapokból, valami újat mutat mindig, valami tanulságosat. Szövegcentrikus vagyok, fontosabb néhány „keresetlen kimondott szó", mint a folyamatos egyszerű, buta vakítás, ami manapság megy. Feltölt a rapzene, és mára az életem megkerülhetetlen részévé vált. Érdekes módon a legnegatívabb élmények szülik a vidám számokat. Egyszerűen, ha rossz élmény ér, akkor egy szarkasztikus, vagy vidám szöveg felvidít.
Nemrég jelent meg a Számodra idegen című videoklipem, ami egy mély és elgondolkodtató szám. Megmondom őszintén, nagyobb sikert vártam, hisz hiteles és tiszta a mondanivaló, valahogy a fejekben mégsem ragadt meg. Nincs benne refrén, helyette egy szép zongoradallam, talán az hiányzik a közönségnek, hogy legyen egy visszatérő motívum, ami megmarad. A másik meg az, hogy az emberekre dől a tartalom. Csak hallják, de nem értik - olyan ütemben jön az újdonság, hogy egyszerűen nincs idő feldolgozni a hallottakat. Manapság könnyebben emésztik meg a kevesebb mondanivalóval bíró zenéket, akár a rádiók által folyamatosan agyonjátszott dalokat, amik akkor is megragadnak a fejedben, ha nem akarod, és nem feltétlen azért, mert jók. Egyszerűen egy sémára akarják az embert hangolni, nehogy kilépjen a medréből és gondolkodni merjen.
 
Koncertezel, és lemezed is jelent már meg, ezek közül mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
- 2012. február 23-án jelent meg első lemezem, a Kritikán aluli LP. 20 számot tartalmaz, minden fontos dolog benne van, amit akkor el akartam mondani. Ez marad az örök első helyen. Hála Istennek, jószerivel jönnek a fellépések, egyre több és több. Legnagyobb sikeremnek egy 2007-es koncertet tartok, ahol MC Nyúllal rappeltünk egy színpadon, és a DJ srác nem nagyon komált minket, ezért folyton elállítgatta a mikrofont, hogy ne halljanak rendesen, de a közönséget ez sem zavarta, 100-150 ember egyszerre skandálta a szövegünket, az igazán hihetetlen és felejthetetlen volt.
 
Gondolom nem titok, hogy sajnos a rapből nem fogsz megélni, mi hajt előre mégis, mi motivál, hogy folytasd? Persze a szerelmen túl.

- A rap még mindig rétegzenének számít Magyarországon, de a legnagyobb motivációmat az adja, hogy naponta átlagosan 20 levelet kapok, hogy ne hagyjam abba, folytassam, amíg bírom. Az emberek nagy többségének tetszik, amit csinálok, és ez a legfontosabb. Mindig a közönség dönt!

Az internetes médiának köszönhetően egyre könnyebb megjelenési felülethez jutni, ez sok előadót termel ki. Szerinted ez jót tesz a haza rap-szcénanak?
- Én az internet nélkül fele olyan ismert lennék, mint most. Jó, hogy az emberekhez hamar eljutnak az új zenék. Másfelől rossz, mert rengeteg „kezdő MC" már az első zenéjét publikálja, holott még érlelődnie kéne azoknak. Sok fiatal hétfőn kitalálja, hogy rappelni fog, kedden felveszi, szerdán megy a netre. Aztán harmincan fikázzák, egy embernek tetszik, az is az anyukája. Nem kell feltétlen bátortalannak lenni, de érlelni kell magadban ezt a dolgot. Van, aki 2-3 évig senkinek nem mutatja meg a zenéit, hanem otthon csiszolja, javítgatja. Magadnak kell egy magas lécet felrakni, és azt megugrani.
Ha megnézzük a mai magyar médiát és mainstreamet, akkor világosan láthatjuk, hogy rengeteg "15 perc hírnév" előadó van, akik elindulnak egy tehetségkutatón, talán meg is nyerik, csinálnak egy lemezt, és eltűnnek a süllyesztőben, mert nem minőségi produktumot hoznak létre, hanem tömegcikket, ami jó egy darabig, de fent maradni kevés. Talán Sub BassMonster, aki egy állandó, követendő színvonalat képvisel.
 
Említetted, hogy a következő albumod lemez formájában is megjelenik. Sokan úgy gondolják, hogy a letöltés megölte a lemezeladásokat. Látsz még rációt a fizikai lemez megjelentetésben?
- Rengeteg eredeti lemezem van otthon. Szeretem, ha a lemezt ott látom a polcomon, jó érzéssel tölt el, szeretem kinyitni a frissen vásárolt árut, megszaglászni, végigolvasni, ha van, a szövegkönyvet megnézni miközben hallgatom a zenét. Számomra ez egy „rituálé", ha lehet így mondani. Talán ez az internetről letöltős dolog annyiból jó, hogy ha kijön egy új lemez, azt leszedem, meghallgatom, és ha átjön, akkor mindenképp megveszem. A második lemezem, a Rébusz LP kézzel fogható formában is meg fog jelenni és nem azért, hogy milliókat adjak el belőle. Nekem ez „történelmi" pillanat lesz a már fent említettek miatt, illetve pár ember otthonába is „eljutok" az eredeti lemezem által.

Mik a terveid a jövőre nézve?
- Május 23-án érkezik a már említett nagylemezem. Az albumon jelenleg is dolgozom, ahogy időm engedi. Az alapzenéket Vidi, Mohácsi Csaba, Paul MC, MC Black, Ibeats, Arzen, Renato készítik. Közreműködők: MC Black, Hekiii, MC SooN, Adrenalin, Little-E, Paul MC, Pez, Knozah’ B és Leila, aki a vokálokat vállalta. Idén még tervbe vettem egy közös lemezt valakivel, de erről egyelőre nem szeretnék beszélni, valamint még egy klipet a Rébuszról, és talán a megjelenés után mégegyet forgatni. Szeretném idén bejárni az országot, és erre jó esélyek vannak, hisz egyre több helyről keresnek koncertek miatt. Reméljük a legjobbakat.

Köszönöm a lehetőséget, én is kívánom a legjobbakat!

Sagaris
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky