2013. február 11.

Rutkai Bori: A végén már azt sem tudod, hányan élnek benned, belőled

A Specko Jedno és a Budapest Bár hangjának nemrég érkezett legújabb, Anticity című lemeze, illetve decemberben jelent meg festményes-dalszöveges könyve, a Festménymesék és Dalversek. Ennek kapcsán kérdeztük motivációiról, a magyar zenei életről és a február 16-án esedékes lemezbemutatóról, ami a Trafóban lesz. A válaszok egy kissé elvarázsolt, de nagyon határozott személyiséget fedtek fel számunkra. Íme:

Nemrég volt a születésnapod. Hogyan telnek mostanában ezek a bulik?
- Mindenkinek őzikének kellett öltöznie, kibéreltem a Városligeti Műjégpályát, kókuszlikőrrel locsoltattam fel, és azon koriztunk napkeltéig.

Hogyan jött a képbe az éneklés?
- ABBÁ-t fogok idézni: „Mother says I was a dancer before I could walk . She says I began to sing long before I could talk.”

A magyar zenei életben hol helyezed el magad?
- Valahol egy lakatlan szigeten a KFT-kikötő és az A.E. Bizottság-földrész között, ott, hol az LGT-tengerbe hull a nap, és egy kis hajón Horváth Charlie énekel egy olyan titkos kis dalocskát, amit még senki nem hallott, csak Aki Kaurismaki.

A zenélés hobbi, vagy több? Mit tekintesz hobbinak?
- Ha 3 zenekarban énekelsz, amiből 2 a sajátod. Ha van 4 saját lemezed, és még „vendégénekelsz” egy páron.  Ha ebből élsz, és ebből veszed a gyereknek a zsíros kenyeret, akkor elmondhatod magadról, hogy boldog vagy, mert a hobbid az életed.

Mi inspirál?
- Minden, ami szembejön, és ami álmomban ér. Folyamatos dalköltésben és ötletelésben élek, zakatolok. Zenében főleg a feketét és a sárgát szeretem. De vannak szép fehér és rózsaszín és arany zenék is. Mozart például arany.

Miben más lelkileg a színpadi lét és a képzőművészet?
- Festeni a legjobb, mert azt lehet egyedül is csinálni, senki nem szól bele. Csak én beszélgetek a képpel kettesben. A színpadi létben már sok a „zavaró” tényező: kollegák, hangosítók, közönség. Felkavarják a lélek tavának sima tükrét.

Miben különbözik a saját zenekarbéli munka a kollektív munkától? (Specko vs. Budapest Bár)
- A Speckóban választott „testvéreimmel” játszok: 5 fiúcska remek humorral, gazdag érzelmekkel, színes zenei gondolatokkal telve. Kollektív munkának éppen ezt nevezném, amikor velük szövünk szabad és boldog zenét. A Bárban adott elemekből kell nagyot alkotni. Adott elemnek nevezem, hogy létező dalokat kell átlényegíteni, átszabni úgy, hogy az a roma zenészeknek is jól álljon, meg nekem is.

Mitől függ, hogy az inspirációból éppen szöveg vagy képzőművészeti alkotás születik-e?
- Zenéből kép lesz. Képből szöveges zene. Magam sem tudom jobban átlátni ezt.

Hogyan teremtődik meg az összefüggés a képeid és pl. a szövegeid között, lehet-e belőlük „univerzumot alkotni”?
- Ezt nehéz lenne elmesélni vizuális segítség nélkül. Decemberben jelent meg a festményes-dalszöveges könyvem (Festménymesék és Dalversek). Aki választ akar kapni a kérdésedre, lapozzon bele egy könyvesboltban, de legjobb, ha hazaviszi magához! Amúgy meg a válasz: igen, lehet építeni univerzumot. Minden alkotási folyamat építkezés. Ezért is találtam ki Kovácsné Gyapjas Betonka mitológiai hősnőt. Ő egy olyan lény, akinek katedrálisnál is nagyobb lelkében visszhangoznak dalai, és mentális hajlékot, szellemi táplálékot ad a rászorulóknak. Így van ez, ha teremtesz valamit, amit másokkal is megismertetsz. A végén már azt sem tudod, hányan élnek benned, belőled.

A művészekre általában igaz, hogy nagyon elfoglaltak, több területen kipróbálják magukat, több dologban jeleskednek, te azonban tényleg rengeteg mindenben (éneklés, kiállítások, workshopok). Hogyan hangolod ezeket össze? Mire jut emellett időd?
- Nagyon oda kell figyelni, hogy minden dolgomat időben megcsináljam. Korán kell kelni és korán kell lefeküdni. Keveset inni (alkoholt) és jókat enni (saját főzés). Rendben kell tartani a környezetem, még a legnagyobb pörgés közepette is. És akkor valahogy megy. Ha van valami főprojekt, akkor nehezen tudok másra koncentrálni. A legnagyobb attrakció ide-oda ugrálni a tevékenységdimenziók között. Mindig kell hagyni pihenőt és ráhangolódási időszakot.

Nem félsz attól, hogy egyikben sem tudsz igazán elmélyülni?
- Régen féltem, ma már nem félek. Jelentem: el vagyok mélyülve. Illetve a holtomig fogok tanulni és dolgozni, és ez boldogsággal tölt el. 

Hogy viseli a közönség az interart szemléletmódot? (A lemezeiden is vannak prózai betétek...)
- Koncerten szeretik és igénylik. Szegény földönfutó, buta sanzonénekes lennék, ha nem lennék képes reakcióba lépni, konferálni stb.  A lemezre is rábiggyesztek ilyeneket a teljesség kedvéért. De csínján bántam velük. Nem mindig a capella-nüansz van rajta a lemezen. Ezeket csak szájrul fülre ismerheti a kedves publikum.

Miben különbözik az új lemezed anyaga az eddigiektől?
- Az eddigi lemezdalok között túlnyomó részben átiratok voltak, jórészt avíttos műfajokkal: pl. tangó, sanzon stb. Az új lemezen már csak saját írású dalok vannak, zeneileg a kedvenc áramlatainkból merítve: funk, blues keveredik falusi és városi lüktetésekkel. Anticity a lemez címe, ami pont a városi és falusi, reális és szürreális hangulatok finoman rezgő, vagy vadul fortyogó ellentmondásaiból keletkező dalokat sejtet.

Hogyan készülsz a Trafó-beli lemezbemutatódra? Milyen meglepetésekre készülsz?
- Meglepetéseket nem szabad lelőni, de lesz két kedves vendégünk, Kazai Ági és Paizs Miklós, akik főleg énekelni fognak mint az Anticity nevű település lakosságának emberpéldányai.  Lesz szép fényes vetítés a képeimből, amikbe minimál animációkat rejtünk el. Nem szeretem a mozgalmas vj-háttereket. Az élő zenei jelenlétnek kell sodoró erejűnek lennie, a vetített kép csak értelmes és dekoratív tapétaként szolgáljon!

Mit gondolsz a budapesti koncertezési lehetőségekről?
- Siralmas. Vagy a helyszín alkalmatlan (építészetileg, rossz hangosítás, cső alakú pincék stb.), vagy nem fizetnek, azaz nem becsülik meg a zenészt. A Trafót és a Mika Tivadart kedvelem leginkább. Ha valaki tud szerethető helyet, szóljon, és hívjon! Okozzon boldogságot!

Mik a legnagyobb nehézségeid a zenész szakmában?
- Talán az, hogy minden zenészem sínylődik, sok zenekarban szétaprózódik az energiájuk, idejük, mégsem lesz elég pénzük, elismerésük. Nekem vannak máshova nyúló lábaim, amin megállok, de azért nekem is folyamatosan melóznom kell, hogy talpon maradjak. A másik az, hogy a Petőfi Rádió lett egy tótumfaktum, ha nem játszanak, akkor kvázi nem létezel. Mondjuk én hallgatni se bírom, de ez az én hibám biztosan. (Hajrá Bartók!)

Te min változtatnál, ha te lennél a magyar zenei élet atyaúristene?
- Ahhoz nem a zenei élet atyaúristenének kellene lenni, hanem valami más funkcióban. Például, hogy lehessen egy olyan státusz a társadalomban, hogy művész, és ezért ne kelljen se vállalkozónak állnod, se Bt-t nyitnod, hanem, mint önálló művész, zenész tudnál normális adófizető és számlaképes állampolgár lenni, és abból a minimálbérből, amit keresel, meg tudnál élni. Föléleszteném a művházakat és több lóvét tolnék a kultúrába, mert kérem olyan általános butaságba vannak taszajtva a népek, hogy azt nem fogja egyhamar kiheverni ez a szép ország.