3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. február 4.

Elkészült a Hollywood Rose új klipje!

Copyright:

Az idén tízéves Hollywood Rose csapata a legutóbbi, Piknik a Holdon című albumának egyik legfülbemászóbb dalát, az Így volna jó című nótát „filmesítette” meg, s készített hozzá keserédes hangulatú, s mindenki számára ismerős élethelyzetet bemutató, elgondolkodtató mondandóval bíró videót.

Mindenkivel előfordult már, hogy olyan periódusba ért a párkapcsolata, hogy azt gondolta: úgy volna jó, ha véget érne és „egyedül lehetnék végre”. Aztán vagy így alakul, vagy nem, de egy biztos: az adott pillanatban a legtöbb embernek nagyon határozott véleménye van arról, hogy mi is volna neki jó. E gondolta köré épül a dal és a klip története is, melyben tehetséges, fiatal színészek szerepelnek és vázolnak fel mindannyiunk számára ismerős élethelyzeteket, a főbb szerepeket azonban stílszerűen a csapat tagjai alakítják. Már csak az a kérdés, a felvázolt szituációra vonatkozóan, hogy valóban „Így volna jó”?

Kiderül az alábbi videóból:

A Hollywood Rose a jubileumi évre való tekintettel 10 éves szülinapi turnéba kezd, ellátogat a kisebb-nagyobb fesztiválokra, ősszel pedig a tervek szerint egy nagyobb volumenű, budapesti bulival szeretnék megünnepelni az elmúlt 10 évet, de a részletekről ennél többet egyelőre nem árultak el. Annyi biztos, hogy a rajongók egy, minden eddiginél látványosabb megmozdulásra számíthatnak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky