3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. január 21. | Szandi

Beyoncé is fellép a februári Brit Awards-on?

Copyright:

Február 20-án, immár 33. alkalommal rendezik meg a Brit Awards-ot, a már megszokott helyszínen, az londoni O2 Arénában. Úgy tűnik, hogy Beyoncé is csatlakozik a fellépőkhöz: az új stílusban tevékenykedő Muse-hoz, az angol folk rock Mumford And Sons nevű zenekarhoz, és a tinik nagy kedvencéhez, a One Direction-höz.

„Az énekesnő ezúttal a britekhez érkezik, ami igen vakmerő húzás a szervezőktől. Beyoncé, akit a világ legjobb előadói közt tartanak számon, ezúttal vadonatúj anyaggal készül közönségének - árulta el a The Sun-nak egy, a neve elhallgatását kérő személy. A sztár utoljára kilenc éve járt Angliában, amikor karriere elindult Crazy In Love című dalával. Így most ez egy remek alkalom lesz, hogy ismét lássák őt a brit rajongók.”

Idén ismét James Corden lesz az est házigazdája, a fellépők között pedig szerepel még Robbie Williams is. A jelölteket már korábban kihirdették. A gálán három kategóriában is – az év albuma, a legjobb élő produkció és a legjobb brit zenekar - jó eséllyel indul a Mumford & Sons, Jessie Ware-ért pedig a legjobb új brit előadó és a legjobb női brit előadó kategóriákban szoríthatunk. A legjobb kislemez címért az idei év két nagy slágere is versenyben van: Robbie Williams a Candyvel és a Florence & The Machine a Spectrum (Say My Name) című dallal. De a jelöltek között van még – többek között - Amy Winehouse, a The Rolling Stones, Lana Del Rey, Rihanna, Taylor Swift, a The Killers, Gotye, Frank Ocean és Alex Clare is.

Beyoncé egy élő show-val tér vissza a Super Bowl félidejében, amit idén a Mercedes-Benz Superdomeban, New Orleansban rendeznek. Az énekesnő posztolt egy képet a Facebookon, amin egy fekete szalagot ragasztott az arcára, melyen a Super Bowl dátuma (február 3.) olvasható.

Forrás: nme.com, Universal Music Hungary

Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky