3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. január 18. | Jam

Alvin és a Mókusok lemezbemutató az A38-on

Copyright:

A hazai punk koronázatlan királyának kikiáltott zenekar 12. sorlemezét hozta ki tavaly októberben, Bátorság, nyújtott kéz! címmel. Ennek a 10 dalnak a bemutatójára készülnek a nyíregyházi zenészek, amelyről videofelvétel is fog készülni a Koncertek az A38 hajón című műsorba, február 15-én.

Alvin, a zenekar egyik alapítója és frontembere a következőket mondta el a közelgő eseményről: „A Bátorság, nyújtott kéz! készítése kapcsán, közel a zenekar fennállásának 20. évfordulójához, egy olyan lemezt terveztünk, amin egyszerre ötvöződik a modern hangzás a régi stílussal. Az új dobos, Szirota Márió érkezésével (aki 2011 óta tagja a bandának - a szerk.), ezt, úgy gondoljuk, maradéktalanul sikerült is megvalósítani. A minőségi megszólalásról, az Alvin Records stúdió mellett, a SuperSize Recording gondoskodott, így kétségtelenül a legjobb hangzású Alvin lemezt hallgathatjátok! A lemezbemutató koncerttel úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, amíg megismeritek a dalokat, de most eljött a pillanat: Február 15-én az A38-on. Jó szórakozást!"

Érdekesség továbbá a videofelvétel mellett, hogy a zenekar vendége lesz egy nóta erejéig Imre Norbert (Prosectura), tehát a Húzzál gumit című klasszikust biztosan hallhatjátok majd az új dalok mellett. A koncertre elővételben 2000 HUF-ért kaphattok jegyeket az A38-on (Petőfi híd - Budai Hídfő) és a Headbangerben (V. ker. Múzeum krt. 17.). A helyszíni jegyek ára 2500 HUF lesz, a bemelegítésről pedig a Kozmosz gondoskodik majd.
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky