3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. január 4.

Sabaton, Eluveitie, Wisdom: közös koncert Budapesten

Copyright:

Március 22-én két olyan metalzenekar látogat Budapestre, melyek közös jellemzője, hogy az elmúlt évtizedben futottak be nagy karriert: a semmiből indulva építettek ki maguknak rajongótábort világszerte. Hazánkban a Pecsa Music Hallba érkeznek majd. A svéd Sabaton a power metal, a svájci Eluveitie pedig a folk metal kedvelőinek nagy kedvence, harmadikként pedig az elmúlt évtized egyik bravúrját végrehajtó magyar Wisdom játszik majd: a hazai heavy metal csapat ugyanis nemcsak ezen az estén, hanem az egész turnén együtt zenélt a két nemzetközi csapattal.

Saját bevallásuk szerint 2012 a Sabaton éve volt. Legutóbbi, Carolus Rex című albumuk aranylemezzé érett Svédországban, és 28 hetet töltött el hazájuk toplistájának élmezőnyében, de más országokban is remekül szerepelt. Az áprilisban elindított turné keretében eddig összesen 120 koncertet adtak, melyeken több mint egymillió ember jelent meg. A svédországi Falunból származó Sabaton hosszas és kitartó munkával dolgozta fel magát a csúcsig. A power metal csapat több mint 500 koncerten van túl a világ 30 különböző országában, újabb és újabb albumok és elismerések begyűjtőjeként szinte sosem pihennek. Több különböző díjat is elnyertek, így a Bandit Rock Awards legjobb zenekarnak és legjobb koncertzenekarnak járó elismerését, és a brit Golden Gods Awards legjobb élő előadónak járó díját. Most harmadszor jelölik őket a svéd Grammy-díjnak számító Grammis-re is, így talán ezt is sikerül végre besöpörni.

A lenyűgöző teljesítmény mellett az együttes markáns arculatát és hat korábbi albumát meghatározó témaválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy a rajongók megjegyezzék nevüket. A zenekar 2001-ben Észak-Európa legnagyobb tehetségkutatóján, a Musik Direkten diadalmaskodva került először reflektorfénybe, de csak 2005 óta ad ki rendszeresen albumokat, Metalizer című, elsőként felvett lemezük pedig csak 2007-ben jelent meg. Carolus Rex című legutóbbi albumukon elhagyták az eddig megszokott II. világháborús témaválasztást, és helyette a Svéd Birodalom 1561-1721 közötti időszakáról, valamint a leghíresebb svéd uralkodókról, így például XII. Károlyról szólnak a dalok. A monumentális hangvételű lemez elkészítéséhez egy jól ismert svéd történész, valamint producerként és vendég énekesként Peter Tägtgren (Pain, Hypocrisy) segítségét is igénybe vették.

A svájci Eluveitie talán azzal tudott kiemelkedni az elmúlt évtized számtalan folk metal zenekarának tömegéből, hogy a kelta hagyományok ihlette zenei megoldásokat valós, igazi népi hangszerekkel adják elő mind lemezen, mind élőben, és hogy stabil, színvonalas alapokra építenek, hiszen a Chrigel Glanzmann vezette csapat a svéd dallamos death metalt választotta zenei bázisként. Az idén 10 éves zenekar legutóbbi stúdiólemeze, a Helvetios, 2012 februárjában jelent meg, de az éppen a napokban esedékes kerek évforduló alkalmából egy különleges kiadvánnyal is jelentkeztek. Az Early Years című összeállításon a 2003-ban megjelent első kislemez, a Vên újra felvett dalai, valamint az azt követő Spirit album tételei szerepelnek. Egyik friss videójuk, A Rose For Epona itt látható:

A koncert hazai fellépője a Wisdom, mely azonban nem otthonról indul majd a Pecsa Music Hallba, hiszen a három együttes 2012 szeptembere óta közös turnén járja Európát, és ez így lesz a tavaszi időpontok esetében is. Magyar heavy metal zenekarnak még soha nem volt lehetősége arra, hogy egy 65 állomásos Európa-turnéra mehessen. Az őszi koncertek után december 8-án önállóan is szerepelt a Club 202-ben a Wisdom, március 22-én pedig a Sabaton és az Eluveitie oldalán tér vissza a hazai közönség elé.

a Hammer Concerts bemutatja: Swedish Empire 2013 Tour
2013. március 22., péntek 18 óra
Budapest, Pecsa Music Hall
Sabaton, Eluveitie, Wisdom koncertek

Belépő: elővételben 4999 Ft, a helyszínen és a Ticketportal hálózatában 5999 Ft.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. március 12.

Bocsánat - befejezi a közös zenélést a Kistehén

A Kistehén tagjai közel húsz év zenélés után úgy döntöttek, befejezik a közös játékot. Azonban mielőtt végleg elköszönnének közönségüktől, a záróévben még megmerítkeznek a nyárban és a fesztiválokban. A Kistehén utolsó budapesti koncertje július 30-án lesz a Budapest Parkban. Aztán ezt is elviszik magukkal. Tovább

2020. március 7.

Budapesti klubkoncert kedvéért szakítja félbe fesztiválturnéját a Belle and Sebastian

A zenei szívmelengetés skót királya (és királynője), a Belle and Sebastian 2020. június 23-án a budapesti A38 Hajó színpadán ad majd koncertet. Első magyarországi fellépésük azért is különleges, mert ez lesz az egyetlen klubkoncert, amelynek kedvéért a zenekar kitérőt tesz nyári fesztiválturnéján, árulta el az A38. Tovább

2020. március 6.

Egy Van – látványos Kelemen Kabátban EP bemutató az Akváriumban

Miközben bemutatták a Végtelen című dalukra készült klipet a VOLT Film augusztusban indult utazós mozijának - a Road Movie  - egyik epizódjaként,  minden eddiginél fergetegesebb bulira készülnek, ami nem más, mint az  „Egy Van” című EP bemutató nagykoncertjük március 6-án az Akváriumban, amely minden eddiginél látványosabb lesz!
  Tovább

2020. február 26.

TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ 2020 – FOLKARÉNA 2020

Harminckilencedik alkalommal rendezik meg az élő népművészet összművészeti fesztiválját, az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2020. március 20-22. között, közel 2600 közreműködővel. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb termet is kitöltjük párhuzamosan futó programjainkkal. Tovább

2020. február 26.

Hazalátogat Alanis Morisette

A hétszeres GRAMMY®-díj nyertes, multi-platina eladásokkal rendelkező énekesnő, Alanis Morissette 12 év után újra fellép Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában. A koncerten egyrészt a világkörüli turnéja, valamint a Jagged Little Pill album 25 éves évfordulójának ünneplésére kerül sor, másrészt remélhetőleg az egyelőre párszavas magyartudását is gyakorolni, bővíteni fogja az énekesnő! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky