3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. január 4. | Bertoni

Összegzés 2012-ről No.1: A nagy vesztesek

Copyright:

Sokféle szempontból lehet csoportosítani 2012 eseményeit, zenei történéseit. A gigwise persze egy kevésbé szokványos összeállítást készített arról, kiknek tanácsos újragondolni tavalyi szereplésüket, és valami mással próbálkozni az új évben. Lássuk tehát, kik örülhetnek leginkább, hogy véget ért 2012-es mélyrepülésük!

Elsőként a No Doubtra esett a választás, hiszen azután, hogy újra összeálltak egy csokor ’90-es és 2000-es éveket idéző dallal, a kezdeményezés viszonylag gyorsan kifújt. Támadó hangvételű videójuk miatt visszakozni kényszerültek, a lemezeladás is akadozott, ráadásul Gwen Stefani egy fellépésük előtt még a dalszöveget is elfelejtette, így a korán érkező rajongóktól kért segítséget. Ezek után egyet érthetünk abban, hogy kétségtelenül nem a No Doubt éve volt 2012.

Káosz és szervezetlenség tette tönkre a legtöbb Nagy-Britanniában megrendezett fesztivált, az abszolút vesztes pedig mind között a Bloc volt, ahol annyira igyekeztek elkerülni a tömegnyomort, hogy a szervezők szinte maguk generálták az átláthatatlan helyzeteket. Valószínűleg az időjárási körülmények és a tömegfóbia jövőre sem könnyíti meg a szigetországbeliek dolgát, csak nehogy az legyen az eredmény, hogy az embereknek elmegy a kedve az egésztől…

Nagy botrányhős volt tavaly Nicki Minaj is, akiről mintha 2011-ben alig lehetett volna még hallani, miközben mostanra szinte beleivódott a köztudatba. Mindenesetre a 2012-es évben nem tétlenkedett: egy kevéssé kulturált beszólással elintézte magának, hogy az egyik rádióadó ne játssza a számait, kidobták a V fesztiválról, összeveszett Mariah Carey-vel, ráadásul saját lemezbulijára sem engedték be. Vajon mindezekből sikerült leszűrnie a tanulságot, hogy káromkodni csúnya dolog, és kellemetlen következményekkel jár (legalábbis, ha mások is hallják)? Idén kiderül.

Lady Gaga nevére senki nem számított ezen a listán, de a gigwise sasszemű szerkesztői kimutatják, hogy valójában csak jól álcázta a lúzerkedéseit. Például miért is hazudta, hogy 50 ezer ember előtt lépett fel Peruban, amikor a közönség száma valójában nem sokkal 17 ezer fölött volt csupán? Bizonyára ciki volt félközönség előtt játszani, ezért végül arra fanyalodott, hogy a jól bevált ’egyetfizetkettőtkap’ akcióban értékesítse a jegyeit. Ezek után egyáltalán nem volt abban a helyzetben, hogy Adele-t a súlya miatt kritizálja, még akkor sem, ha neki magának láthatóan inkább ellentétes előjelű gondjai vannak.

Axl Rose, Daddy, Chris Maloney és Tulisa után a sorban Chris Brown kapja a nagybetűs vesztes címet többek között a rosszul eltalált Halloween-jelmezzel, a Jenny Johnson elleni kirohanásával Twitteren, a marihuánás képeivel, a felháborító tetoválással – soroljuk még? Pofákat vágott a Billboard díjátadón, ellopta egy nő telefonját, és újra összejött Rihannával. 2013-ban úgy néz ki, csak sikeresebb lehet ennél.

Forrás: gigwise.com

Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky