3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. december 18.

Búcsúzik a 30Y 30-án az A38-on

Copyright:

Idei utolsó zúzós buliját tartja a 30Y december 30-án az A38 hajón. Az évzáró koncerten a zenekar igazi „ereszd el a hajam” hangulatot ígér. A rockosabb számok kedvelőinek érdemes igyekezni a jegyvásárlással, mert fél évig kell várniuk a következő alkalomra. Az együttes ugyanis 2013 első felében a legújabb, Szentimentálé című lemezzel turnézik.

30-án 30Y az A38 hajón. Bár az együttes nem a számmisztika elkötelezett híve, mégsem választhattak volna ideálisabb dátumot. A koncertre kiegészülnek két vendégművész barátjukkal, az Isten Háta Mögöttből Pálinkás Tomival és Egyedi Petivel. Rajtuk kívül fellép a bulin a Fran Palermo, a Gyík zenekar és a The Rockforce nevű együttes. 
 
A program este 8-kor kezdődik (kapunyitás 19 órakor) és a tervek szerint hajnali 2 óráig tart. Ahogy a csapat facebook oldalán ígéri: ha kell, feltörik a Duna jegét is. A közösségi oldalon a rajongók már most kérésekkel bombázzák a 30Y tagjait azzal kapcsolatban, hogy milyen számokat szeretnének hallani. Beck Zoltán, a csapat frontembere elmondta, hogy figyelembe veszik ezeket a kívánságokat, bár a végső program mindig csak a fellépés napján áll össze, akkor beszélik meg, mit, milyen sorrendben játsszanak. 
 
- Szilveszterkor nem szeretek fellépni, ezért már kitaláltuk egy ideje, hogy aznap nem játszunk. Számunkra annyiszor van „szilveszter” egy évben, hogy az évfordulót inkább nyugodtabban töltjük. 2010-ig hagyományosan Pécsett zártuk az évet, de ez tavaly változott. Minden év végén volt egy pesti nagy bulink is, az A38-on pedig már nagyon rég játszottunk – indokolta a helyszín- és időpontválasztást Beck Zoltán. 
 
- A koncerten az első 5 nagylemezünkről játszunk dalokat, de elhangzik 1-2 Szentimentálé szerzemény is – tette hozzá a frontember. A jegyár elővételben 1800, a koncert napján a helyszínen 2100 forint. Az együttes idén fellép még 21-én Egerben, 22-én Dunaújvárosban, 27-én Kecskeméten és 28-án Nagykanizsán.
 
A következő év eleje a Szentimentálé jegyében telik a 30Y számára, a november végén megjelent albumhoz kapcsolódó turnéra indulnak. A lemezt egyébként nagyon pozitívan fogadta a közönség és a kritikusok.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky