3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. december 11. | Jam

Jubileumra készül az Anti Fitness Club

Copyright:

10 év egy zenekar életében hatalmas dolog. Az, hogy egy zenekar ebből a 10 évből legalább a felét a reflektorok középpontjában töltheti el, az pedig ritkaság. Az AFC-nek mindez megadatott, ráadásul a névtelenségből előtörve. Megérdemlik? – A választ december 29-én a Barba Negrában (Budapest) mindenki megkaphatja a srácok születésnapi koncertjén. De addig is egy kis előzetes a tovább után.

Naná, hogy megérdemlik, hiszen az ország egyik legnagyobb rajongótáborával bírnak, hiába a fanok átlagéletkora alig éri el a 13-at, és a többségük nőnemű. Ebben a szakmában nem az a lényeg, hogy kik a rajongóid, hanem hogy egyáltalán legyenek rajongóid. Ennek a követelésnek pedig a Molnár Tomi vezette banda maximálisan eleget tesz, tehát jogosan állnak már 10 éve szakadatlanul a világot jelentő deszkákon. Az áttörést a 2008-as, zenekarról elnevezett debütáló albumuk hozta, azóta a 2009-es LéleKzet és a 2012-es Metemorphosis követte.
 
A népszerűség töretlen, a srácok egyre felnőttebbek, a dalok egyre letisztultabbak, bár ezzel együtt egyre populárisabbak is. Ennek személy szerint annyira nem örülök, mert az első két lemez nagyon jó volt, de hát szélesíteni kell a spektrumot, mert így jut el a zene minél több emberhez. No már most, ezt a 10 évet kísérli majd meg a négy srác összefoglalni 2012. december 29-én, a budapesti Barba Negrában, ahol a legnagyobb slágerek mellett újdonsággal is készülnek (mint ahogy azt már megszokhattuk tőlük). Jegyeket elővételben a Ticket Express jegyirodáiban és a Barba Negrában kaphattok 1800 HuF-ért, míg a helyszínen 2200 HuF-ért lesz a bejutás. Mi ott leszünk, és Ti?
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky