3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 13.

Megjelent a Mocsok 1 Kölykök új nagylemeze!

Copyright:

Akinek a Lányok és Lovak cím hallatán a Sztárom a párom (Notting Hill) c. film Lovak és Kutyák magazinja jutna eszébe, nos, az rossz helyen kapizsgál. Az album címe sokkal inkább a férfiak ősi vadászösztöneire való finom utalás és az együttes sajátos humorú ars poeticájának vidám esszenciája.

A Mocsok1Kölykök neve sokak számára már az első, Mezítláb c. albumuk megjelenése után is ismerősen csenghet. A  Ringó, az Illegál, vagy Szia, Mi Újság c. dalok a Petőfi Rádió játszási listáján hosszú ideig előkelő helyen álltak s nemcsak a közönség, de a zenei szakma is felfigyelt a zenekar új színt hozó stílusában, az egyedülállóan szellemes, fanyar humorú szövegek és a rafinált, mégis letisztult zeneiség igazi, popzenévé nemesült egységére.
Így történt, hogy az együttest 2011-ben az „Év Felfedezettje”, 2012-ben pedig az „Év Alternatív Albuma” kategóriában is Fonogram-díjra jelölték.

Az új albumról három dalt már ismerhetnek a naprakész rajongók. Először ugyanis a Tarantino inspirálta Kutyaszorítóban (emlékeztek, Lovak és Kutyák) az utóbbi évek egyik legjobb magyar dala, majd a lazán abszurd  A Nyúlon Innen (újabb állat!) és a csodás klippel illusztrált, VIVA kedvenc Szuzi (lányok, ugye?) voltak a nagylemez előfutárai. Debora című daluk már az MR2 napi rotációjában andalítja a hallgatókat. A Lányok és Lovak, ahogy erről a zenekar is nyilatkozott: minden idők egyik legjobb Mocsok 1 Kölykök albuma lett, egy olyan popzenei utazás, amelyben néha kicsit kényelmetlen hátul a Ferrariban, de boldogan kacsintunk össze az előttünk ülő tökéletes nővel, aki a kocsit vezető dúsgazdag barátunk újdonsült felesége… Az új album dalait a zenekar énekese és szövegírója, Pulius Tamás és szintise, Horváth Geri Ambrus ekképp kommentálták:

A Nyúlon Innen: Bevettük a kék kapszulát, és benéztünk Alice szoknyája alá, vagy hogy is hívták?

Nagylábon: A zenekar igenis foglalkozik aktuális témákkal, például a deviza-hitelesek problémájával.

Szuzi: A Zsuzsanna becézése. Zsuzsanna ókori egyiptomi eredetű név, mely héber közvetítéssel került át más nyelvekbe. Eredeti alakja zššn, később zšn, jelentése: lótuszvirág, aki számos férfit szeret, de őt egy sem igazán.

Szólt a Király: Semmi értelme egyik vagy másik politikust okolni, úgyis a Király tehet mindenről.

Kutyaszorítóban: Ez a dal készült el először az új felállással. Oda is adtuk egy azonos című színdarabhoz. Ezúton üzenjük, hogy nagyon szívesen.

Az Utolsó Dzsentri: Mindannyiunkban él egy Bolond Kalapos, aki gyakran eltéved a Kazinczy utcában.

Hazudtam: Nem, nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot.

Joker:  Joker első számú szabálya:  „Ebben a világban csak szabályok nélkül lehet élni.”

Debora: Erről nem szeretnék beszélni...

Ebben az Évben: Felfordítottunk minden követ, felvettünk egy lemezt, ami pont olyan lett, mint amilyet szerettünk volna, úgyhogy reméljük nem lesz világvége, mert december 22-én bulink van!

Az album digitális formátumban elérhető ITT.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 8.

Újra koncertek és bulik várnak a siófoki Plázson

A Balaton legszebb, fehérhomokos strandján, a Plázs Siófokon egyelőre az Aréna és a kisebb helyszínek fogadják – limitált számban - a vendégeket, de a szervezők már július 18-tól szeptember közepéig összeállították a koncertek listáját is. Tovább

2020. július 8.

Mivanveletek - itt a Fiúk első EP-je

A Mivanveletek az éjszakai élet különböző pontjait idézi meg, melyek mindenki számára ismerősek lehetnek. A nemrég klipet kapott Vártam rád mellett az EP-n négy vadonatúj dal található, melyek mindegyike a Fiúk más-más arcát mutatja meg. A zenekar legközelebb július 10-én játszik a Dürer Kertben. Tovább

2020. július 1.

Premier! Freddie - Mindig itt maradsz - Új klip!

Észbontó hang, fenomenális dalszöveg és szívig hatoló zene, ennél jobban nem is lehetne összefoglalni Freddie legújabb szerzeményét. A hazai szcéna egyik legmegnyerőbb alakja egy fantasztikus újdonsággal jelentkezett. Tovább

2020. június 24.

A WOMEX, a világzene legnagyobb showcase-fesztiválja ismét Budapesten

Több ezer zenei szakembert és zenészt láthat vendégül ősszel Budapesten a WOMEX, a World Music Expo. A világzene legrangosabb nemzetközi eseményére már elkezdődött a regisztráció. Az idén 26. alkalommal megrendezett WOMEX-et Budapest immár másodszor látja vendégül a Hangvető csapatának szervezésében 2020. október 21. és 25. között. Tovább

2020. június 24.

Klip a karanténból! Újhold klippremier!

Az Újhold versmegzenésítő együttes legutóbb megjelent Weöres-hold című kislemezéhez készült klipet kizárólag telefonnal forgatták egy lakásban a karantén alatt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky