3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. november 7. | Anikó

A Rasmus ismét Budapesten!

Copyright:

November 13-án a Rasmus aktuális turnéja keretében a Club202-ben fog fellépni. Végre ismét elérkezik hozzánk a 2000-es évek egyik kedvenc finn rockbandája! Az idén kiadott új albumuk slágereit is magukkal hozzák, szóval nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy ott bulizzunk.

A Rasmus ismét tiszteletét teszi hazánkban, és már nem kell sokat aludnunk addig, míg Lauri zenekara a Club202 színpadát fogja felhevíteni. November 13-án a finn rockerek klubkoncertet fognak adni nálunk, ahol az új lemez slágerei mellett a régi klasszikusok is felcsendülnek. A legutóbbi album, ami nemes egyszerűséggel a Rasmus címet kapta, jó kis alapanyag lesz az ugráláshoz és tomboláshoz ezen az estén. 
 
Az "In The Shadows" sikere óta már sok év és lemez telt el, a finn srácok pedig hűségesen és rendszeresen visszajártak hozzánk, így meglátogatták már a Sziget Nagyszínpadot, a SZIN-t, de még a Dürer kertet is -többek közt-. A Club202-be még előzenekart is hoznak magukkal, a Dirty Youth fogja betölteni ezt a szerepet. Sőt, a Rasmus DVD-jét, a "Mysteria"-t is a fellépésen lehet majd megvásárolni.
 
A Rasmus élőben eddig mindig látványos és emlékezetes bulit csapott, ezért alappal bízhatunk abban, hogy a Club202-ben is forró hangulatot fognak teremteni.
 
Jegyek: elővételben: 4900 Ft, a koncert napján 5900 Ft. 
 
Anikó
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky