3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 22.

Tankard: a hírhedt germán sörthrash gárda végre Budapesten!

Copyright:

Az idén 30. születésnapját ünneplő Tankardra bizony sokat kellett várnia a hazai metálosoknak, ugyanis most először látogatnak majd Budapestre, ráadásul az október 28-i koncert időpontja is májusról lett eltolva. A felvállaltan az „alkoholista metál” stílust képviselő urakat nagyon nehéz komolyan venni, de zenéjükkel, vagyis a vérbeli thrash metállal még ők sem viccelnek. A sörfesztiváli hangulatot a Dürer-kertben idézik majd meg, méghozzá a hazai Concrete és a Drünken Bastards segédletével.

A Tankard története egészen kivételes: a Frankfurtból származó zenekar már a germán thrash metál megszületésének idejében is aktív volt. Olyan bandákkal kezdtek el működni a ’80-as évek elején mint a Kreator, a Destruction vagy a Sodom. Míg nagyon sok együttes tagcserékkel és feloszlásokkal küszködött, majd újraegyesülés után tért vissza, a Tankardnak sosem voltak ilyen problémái. Rájuk mindig lehetett számítani. 1986-os debütálásukkal megmutatták, hogy a kialakuló thrash metál színtéren nem csak a Ruhr-vidék képes kiváló zenekarokat kitermelni.

Hűséges rajongóbázisuknak - a kitartást meghálálandó - sorra szállították erősebbnél erősebb lemezeiket. Mára igazi márkanévvé váltak, úgyhogy ha a valódi fémzene és a sör kettőse előkerül, a Tankard minden bizonnyal elsőként ugrik be. Egyik legfőbb titka annak, hogy még mindig aktívan zenélnek, hogy sosem vették túl komolyan az egészet, és számukra a zenélés inkább csak egy óriási, véget nem érő buli. Diszkográfiájuk mára 14 stúdióalbumból, 2 válogatáslemezből, 2 DVD-ből és egy koncertlemezből áll. Persze nem ülnek a babérjaikon: hamarosan új anyaggal fognak jelentkezni, s remélhetőleg némi ízelítőt a budapesti koncerten is fogunk hallani. Végezetül pedig itt egy dal szolid sörhassal arról, hogy nincs szebb halál, mint sörrel a kézben:

A bemelegítést is kellően elvetemült arcok vállalták magukra hazai részről: a Concrete színtiszta thrash metálban utazik, a Drünken Bastards pedig a budapesti undergroundból ismerős arcokat gyűjtött össze nehezen kategorizálható zenés dühkitöréseihez. Szóval elő a söröskorsókkal és október 28-án irány a Dürer-kert! Pusztán arra kell majd figyelni, hogy a nagy headbangelés közben egy csepp se löttyenjen ki és menjen kárba…

A Concerto Music bemutatja:
2012. október 28., vasárnap 19 óra
Budapest, Dürer-kert
Tankard, Concrete, Drünken Bastards koncertek

Belépő: 3500 Ft
Jegyek kaphatók országszerte a Ticketportal (www.ticketportal.hu) és a Ticket Express (www.tex.hu) hálózatában, valamint a Hammer Zenebarlangban, a Headbangerben és a CD Pincében, továbbá a www.concerto.hu weboldalon.

A részleteket ITT találjátok.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky