3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. október 22.

Elkészült az Ivan & The Parazol első nagylemeze

Copyright:

Az idei év egyik legnagyobb hazai könnyűzenei felfedezettje, az Ivan & The Parazol elkészítette első albumát. A pimaszul fiatal és egyre népszerűbb zenekar november 2-án a budapesti Iskola Klubban egy többórás, táncos bulin tartja lemezbemutató koncertjét.

Mindössze két éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de máris komoly sikereket könyvelhet el. A ’60-70-es évek zenei örökségéből merítő, fiatalos lendületű garázsrock banda idén megnyerte a Hard Rock Rising nemzetközi tehetségkutató verseny hazai döntőjét, tavaly pedig jelölést kapott az MTV: Brand New programjára is. A zenekar szerepelt a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, a Take My Hand című dal pedig nemcsak vezette a csatorna Top 30-as slágerlistáját, de immár 19 hete folyamatosan szerepel a mezőnyben. A fiúk idén szeptember közepén mutatták be a Sellin’ My Soul című két dalból álló kislemezüket, amely pozitív fogadtatásra talált. 

A repülőrajt után az Ivan & The Parazol október végén a Drum and Monkey kiadásában jelenteti meg első nagylemezét Mama Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? címmel. Az albumon tíz dal kapott helyet, köztük a már jól ismert Take My Hand. A fiúk nyáron több napot töltöttek együtt Balla Máté gitárosnál Érsekvadkerten, és nagyrészt ott születtek meg az új számok. „Munka közben a Rolling Stones, Muddy Waters és más legendás előadók zenéit hallgattuk, és hozzájuk fordultunk inspirációért. Nagyon jól éreztük magunkat, és nyugodtan mondhatom, hogy boldog hangvételű dalokat írtunk. Mivel 20-21 évesek vagyunk, értelemszerűen nem a gazdasági válság és a komor témák foglalkoztatnak minket. Az élet pozitív oldala jelenik meg a számainkban: írtunk dalt a szerelemről, a lányokról és arról is, milyen jó egy buliban tombolni. A stúdiófelvételeknél arra törekedtünk, hogy a dalokban benne maradjon a zenekar lelke és az a pumpálás, amit élőben nyújtunk. Éppen ezért nem hangszerenként, hanem egyben, mérő nélkül vettük fel a számokat Takács „Jappán” Zoltán producer irányításával. A végeredmény visszaadja a koncertjeink hangulatát, és kijelöli azt az utat, amelyen a jövőben járni szeretnénk” – mondta a zenekar frontembere, Vitáris Iván.

Az Ivan & The Parazol november 2-án, pénteken egy egész estés buli keretében a budapesti Iskola Klubban (volt Tűzraktér) tartja a lemezbemutató koncertjét. A fiúk a Mama Don’t You Recognize Ivan & The Parazol? című album összes dalát eljátsszák, majd egy másik blokkban feldolgozásokat is előadnak egy vendégzenész közreműködésével. Az este előzenekara a The Pills lesz, míg a koncertek után a hazai indie party-élet képviselői, RobotRock, valamint Dictator és Hussar gondoskodnak arról, hogy hajnalig tartson a tánc.

A buliba 1200 forint a belépő, de az összeg teljes egészében lefogyasztható. 
 

A részletekről ITT olvashattok.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky