3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. október 10.

52 ezren vettek részt a Hangfoglaláson

Copyright:

Vasárnap este véget ért minden idők legnagyobb közép-kelet-európai zenei kiállítása, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, összesen 52 ezren látogatták meg a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központot. A Hangfoglaláson tíz, a zeneiparhoz kapcsolódó szervezet fogalmazott meg közös szándéknyilatkozatot a zene népszerűsítése, finanszírozása érdekében.

A pénteki nyitástól a vasárnapi zárásig hatalmas tömegeket vonzott a Hangfoglalás. A standok között rengetegen sétáltak, nézelődtek, és sokan próbáltak ki hangszereket, hangtechnikai berendezéseket. A legnépszerűbb hangszer idén is a gitár volt, de a dj pultoknál is nagy volt a forgalom. A 3 nap alatt több mint 300 zenei eseményt rendeztek. Fergeteges koncertet adott az Intim Torna Illegál, a Beatrice, a Cadaveres, a FreshFabrik és a The Grenma is. Itt rendezték meg a Hangfoglaló Magyarország országos tehetségkutató döntőjét, amit közel 10 ezer zenekarból a Semi Holsen nyert meg, így ők vihették haza az 1 millió forint értékű hangszeres fődíjat.

„Ez volt a legnagyobb, legsikeresebb Hangfoglalás – mondta el Andrásik Remo szervező, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. – A rendezvény színvonalában európaivá vált, sok külföldi jött el hozzánk, idén ráadásul rekordot is döntöttünk az 50 ezres nézőszámmal. A Hangfoglalás megmozgatta a teljes magyar szakmát mind fizikailag, mind szellemileg. De nem állunk meg, már most elkezdjük szervezni a jövő évi Hangfoglalást!”

A rendezvényen tíz szervezet, az Artisjus, a SZERZŐK, a Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége, a MAHASZ, a ProArt, a DJ Szövetség, a Hangszerkészítők Szövetsége, a Kőbányai Zeneiskola, a SZIGET Szervezőiroda és az Országos Könnyűzenei Tehetségkutatók Szövetsége közös szándéknyilatkozatot fogalmazott meg három pontban: tömegbázis, öngondoskodás, támogatás. Fontos célkitűzése az összefogásnak a zeneipari oktatás fellendítése (például minden középiskolába próbatermet!), a zenei élet önérvényesítése (ne vegyék el a kulturális támogatások lehetőségét!), és hogy a könnyűzene is legyen közügy (szükség van állami támogatásokra, például vidéki klubok esetében).

A zárást követően még nagy munka várt a SYMA csarnok kiállítóira: hétfő hajnalig el kellett szállítani a közel 5 milliárd forint értékű hangszer- és hangosítástechnikai eszközparkot.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky