3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. október 4. | Szandi

Ákos: új lemez, DVD és egyéb meglepetések 

Copyright:

Megjelent a szólópályája csúcsán lévő Kossuth-díjas énekes, Kovács Ákos tizenhetedik nagylemeze, a 2084, melynek apropójából, október 3-án egy sajtótájékoztató keretein belül mesélt az új korong előkészületeiről, a hozzátartozó DVD tartalmáról, illetve még szóba kerültek a jövőbeli tervei is. 

A 2084 egyfajta utalás a Bonanza Banzai 1984 című, 1991-es lemezére, melyet Ákos egyszerűen csak az újdonsült korongja nagyapjának nevezett. A ’91-ben kiadott anyagot egyébként George Orwell azonos címmel megjelent könyve ihlette.
 
A két év óta készülő album teljes egészében Ákos kezei alól került ki, ugyanis ő komponálta, és hangszerelte mind a tizenhárom dalt. Az egyedi hangzású és szövegvilágú lemezen az énekes mellett csak dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja hallható. A szintipopos hangzású kiadványról már két szerzeményt jól ismerhetünk, az egyik az Előkelő Idegen, a másik pedig az a sláger, melyből elkészült a sztár legutóbbi videoklipje. Továbbá, ott van még a Tengermoraj című legfrissebb kislemeze, melyet a rádióból már ismerhet a közönség. Ákos összerakott egy „hallgatós lemezt”, amire időt kell szánni, le kell ülni és végig kell hallgatni, ami az énekes szerint óriási dolog, mivel rohanó világunkban senkinek sincs erre ideje, ezért úgy érzi, hogy hatalmas dolgot kér az emberektől: időt, arra hogy teljes egészében az új anyagra koncentráljanak. Hozzátette, hogy a „ A befogadás, a befogadón múlik”.
 
Az album ajándék DVD-vel jelent meg, amin teljes egészében hallható a legfrissebb tizenhárom dal. Szerepel még rajta az Előkelő Idegen, és a Tipikus Sztereó videoklipje, valamint az idei Szigeten aratott hatalmas koncert rögzített anyagából egy tíz dalos ízelítő, és nem utolsósorban az idén forgatott werkfilm is. 
 
A közel 20 éve töretlen pályájú Ákos jövőbeli terveiről nem sokat árult el, de azt mégis megtudhattuk, hogy a két évtizedes pályafutása emlékére óriási meglepetéssel készül jövőre, ezenkívül pedig 2013 nyarán talán még egy turnéval is megörvendezteti a rajongókat. Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Ákosék gőzerővel készülnek az év végi lemezbemutató nagykoncertjükre, amely december 15-én, szombaton, 20 órai kezdettel kerül megrendezésre, a Papp László Budapest Sportarénában. 
 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky