3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. október 3.

NEO koncert rég hallott dalokkal

Copyright:

Október 5-én, pénteken a NEO zenekar gondoskodik a talpalávalóról a Zöld Pardonban. Az egyik legismertebb hazai elektropop zenekar nemcsak legfrissebb albumának dalaival készül, hanem a Kontroll című filmhez írott anyagukból és a Maps of Voyage című korongjukról is kapunk néhány meglepetést.

Az idén már 14 éves együttes legújabb, The Picture című albumával mozgatja át a közönséget, de elővesznek pár rég nem hallott számot is. „Nemsokára megjelenik, azaz letölthető lesz legújabb kislemezünk, amin a We are all heroes című dal hallható nyolc különböző remixben. A dalt - amihez nyáron klipet is készítettünk – a magyar elektronikus zenei underground legjobbjai gyúrták át, készítették el a saját verziójukat” – mondta el Milkovics Mátyás, a NEO frontembere. A dal a koncerten is elhangzik majd, teljesen új csomagolásban – tette hozzá.

A csapat kihasználja a lehetőséget, hogy a Zöld Pardonban a nyári fesztivál-fellépésekhez képest hosszabb műsoridő áll rendelkezésére: a koncerten leporolnak pár szerzeményt a Kontrollhoz készült filmzenéből, illetve a jelenlegi felállás első közös lemezéről, a Maps of Voyage-ról is számíthat átdolgozott dalokra az - immáron több generációs - rajongótábor.

A NEO 2012 hátralévő részében új lemezén dolgozik: bár folyamatosan születnek az új ötletek, nem akarják elkapkodni a megjelenést. „Azért zenélünk, mert ezt szeretjük csinálni és sokat segít, hogy nincs rajtunk piaci kényszer. Úgy játszunk - ma már sokszor csak pejoratívan emlegetett - popzenét, hogy közben szeretünk és merünk is kísérletezni” – fogalmazott a zenekar alapítója. Péntek este nem hiányozhatnak az olyan régi slágerek sem, mint az It Takes No Weed és az Aiiaiiiyo. A belépő szokás szerint 400 forint.

A We are all Heroes című dalhoz készített klip:

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky