3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. szeptember 20. | Mtina

Pink megmondja a tutit a szerelemről

Copyright:

Pink: The Truth About Love | A szülésből visszatérő amerikai énekesnő, P!nk várva-várt új albuma, mely a  The Truth About Love címet viseli, és amelyet már kellőképpen beharangoztak nyár közepén a Blow Me (One Last Kiss) című kislemezzel, végre kikerült a hazai üzletek polcaira is.

Ugyan a 33 éves énekesnő, aki tavaly június 3-án adott életet első gyermekének (Willow Sage Hart) hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, semmit sem vesztett lendületéből, amit be is bizonyított Blow Me (One Lat Kiss) című kislemezével, mely idén nyáron, egész pontosan júliusban jelent meg. A Greg Kurstin szárnyai alatt készült dal napokon belül óriási sikert aratott a rajongók körében, ugyanakkor pozitív visszhangot kapott a kortárs zenei kritikusoktól is.

A várakozás pedig nem volt hiábavaló, hiszen az énekesnő ismét egy igazán karakteres és egyedi stílusú lemezzel ajándékozta meg hatalmas rajongótáborát. A The Truth About Love nem olyan rockos, punkos, mint amilyen a Try this volt, sokkal inkább követi a Funhouse pop-rockos, dance-rockos stílusát, aminek köszönhetően egy igazán dallamos, táncolható albumot kaptunk. Egyáltalán nem érződik a zenéket, a dalszövegeket hallgatva a hosszú idő, amit P!nk a stúdión kívül töltött, viszont sokkal átgondoltabb a korábbi nagylemezeinél.

Az amerikai kritikusok szerint az album egy igazi „lírai remekmű”, ami továbbra is őrzi az énekesnő lendületességét, dühét, szemtelenségét, tiszteletlenségét és vibráló személyiségét. A dalszövegek pedig ezúttal sem szokványosak, hiszen P!nk egyáltalán nem hagyományos szemszögből közelíti meg a romantika, a szerelem kérdését - ennek köszönhetően válik az egész album igazán szellemessé. A lemez ugyanakkor nemcsak lírai hangvételű dalokat tartalmaz, ezt jól bizonyítja például a Here Comes The Weekend címet viselő nóta, mely Eminem közreműködésével készült.

Az énekesnő nagyszerűsége a közönség és a kritikusok szerint is abban áll, hogy nem kötelezte el magát egyetlen stílus mellett, hanem minden számára kedves irányból magára szedett egy kicsit, majd egy igazi P!nk hangzást épített belőlük, ami teljesen egyedivé teszi minden munkáját. Ez utóbbi igaz a The Truth About Love-ra is, mely egy igazán fantasztikusra sikeredett album.


MyMusic értékelés: 9/10

Pink The Truth About Love (2012, RCA Records) tracklista:
1. Are We All We Are
2. Blow Me (One Last Kiss)
3. Try
4. Just Give Me a Reason
5. True Love
6. How Come You’re Not Here
7. Slut Like You
8. The Truth About Love
9. Beam Me Up
10. Walk of Shame
11. Here Comes the Weekend
12. Where Did the Beat Go?
13. The Great Escape

Mtina
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky