3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. augusztus 27.

Megjelent a Judas felturbózott nemzetközi verziója

Copyright:

Augusztus 24-én jelent meg a Wisdom zenekar JUDAS című lemeze világszerte a Noise Art Records gondozásában, méghozzá egy limitált példányszámú Digipack kiadásban. Tavaly áprilisban itthon már megjelent az anyag, az új összeállítás viszont most tartalmazza a 2007-es At The Gates EP All Alone dalát NG hangjával.

A Metalshopon keresztül itthon is be lehet majd szerezni az albumot, vagy közvetlenül ITT. A lemezmegjelenéssel egy időben új póló (Áruló) is piacra kerül, amely a hivatalos oldal webshopjáról érhető el.


A másik nagyon fontos esemény az együttes életében, hogy rész vesznek a Sabaton zenekar Swedish Empire turnéján, mely szeptember 7-én indul és több mint 2 hónapon át tart majd. A turnén az Eluveitie zenekar fog még játszani, és első körben Európa nyugati részét járják be.

Az év végén még itthon is tartanak egy nagy bulit: 2012. december 8-án szombaton kerül megrendezésre a Keep Wiseman Alive a megszokott helyen, a Club202-ben. Elővételben a jegyek 500Ft-tal olcsóbbak, és ITT lehet megvásárolni. A fő támogató továbbra is a Royal Vodka, és idén is várhatók meglepetés ajándékok, illetve természetesen ők is ott lesznek az eseményen a népszerű Fényházzal.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky