3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
FEZEN 2012

2012. augusztus 8. | Ági

Utolsó nap a FEZEN fesztiválon 

Copyright:

Elérkezett a fesztivál utolsó napja. A délelőtt most is napozással telt, majd ivászat a barátokkal. Amikor már kellőképp jó kedve lett mindenkinek, belevetettük magunkat a fesztivál forgatagába. Első ízben a Brains fellépésére látogatunk. 

Az 1994-ben alakult zenekar 2010-re nyerte el végleges formáját. Az első években hardcoreban utaztak, majd áteveztek a funk-rockra, a 2006-os Humanumal album már az újkori Brainst idézi, ekkor csatlakozott a formációhoz MC Columbo, akit az Irie Maffiaból is ismerhet a közönség. A fiúk ez alkalommal is beleadtnak apait-anyait. A teltházas buli után tiszta cipő nem maradt a teremben.  Szusszanásnyi pihenő, majd a ska zene hazai nagykövete, a PASO lépett színpadra. KRSA-ék a fesztiválok elmaradhatatlan vendégei, energikus bulijaikról ódákat zengenek, nem csak a klubokat hódították meg, a zenekar külföldön is sikert-sikerre halmoz. Ez alkalommal is felcsendültek a klasszikusok, mint a Budapest, vagy a Hungarian Dish. A PASO frenetikus koncertje után már nagyon vártuk a folytatást.
 
Hamarosan az amerikai Tito&Tarantula foglalta (volna) el a Media Markt sátor színpadát. Az Alkonyattól pirkadatig és a Desperados filmekből ismert zenekar 1997-ben jelentette meg Tarantism címet viselő bemutatkozó lemezét, zenéjükben a rock és a blues stílus keveredik. Legnagyobb sajnálatunkra azonban a koncert elmaradt. A zenekar dugóba keveredett a német autópályán, így lekésték a repülőgépet, a magyar közönségnek nagy bánatára.  Dühünket palacsintába fojtva vártuk az este folytatását.
 
Ági

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 9.

Sepultura: a FEZEN legemlékezetesebb koncertje 

A szombati nap Tito&Tarantulan kívül is tartogatott még meglepetéseket. 18:30-tól a finn Korpiklaani borzolta a kedélyeket, majd a Sepultura pörgette fel a magyar közönséget. A brazil rockerek több ízben megfordultak már hazánkban, és ahogy az tőlük elvárt ez alkalommal is felejthetetlen élményt szereztek a fesztiválozóknak.  Tovább

2012. augusztus 8.

Heringparty a Fezen klubban 

A Skatch koncertje után felfedező útra indulok. A Hammer World sátorból megkapó dallamok szűrődnek ki. Épp egy feltörekvő székesfehérvári zenekar mutatkozik be, a nevüket sajnos nem tudom. Zenéjüket leginkább a Grand Maxican Warlock, illetve Turbó együtteshez tudnám hasonlítani.  Tovább

2012. augusztus 7.

Őrült rajongók az Edda koncerten: FEZEN -Galéria! 

A pénteki nap strandolással indult. Nincs is annál jobb, mint a nagy melegben a vízparton hűsölni. A reggeli beszerzése közben összefutunk néhány sráccal, akiket a fesztiválon ismertünk meg. Kora reggel már annyira felmelegszik a sátor, hogy nem csak az alvás emberpróbáló feladat, de bent maradni is képtelenség, ezért a délelőttöket rendszerint a tóparton töltik. Pancsolás közben gyorsabban telik az idő, lassan kezdődnek a programok, indulunk vissza a házba.  Tovább

2012. augusztus 7.

Amerikai sztárfellépők a FEZEN-en, Testament és Machine Head

Miközben Nagy Feró félresikerült vicceivel szórakozatja közönségét a Media Markt sátorban a Subscribe zenekar koncertje veszi kezdetét, ami ismét csalódás volt. Valószínűleg a nagy hőség is közrejátszott, de ők se tudták a szokott színvonalat produkálni és a hangosítás se volt a toppon, ami egyébként gyakori probléma a fesztiválon. A tökéletlen hangzás ellenére rengetegen vették ki részüket a szórakozásból. Tovább

2012. augusztus 6.

Rekkenő hőség és Nagy Feró: FEZEN 

Túlélve a 0. napot, már nagyon vártam a csütörtököt. A népszerű hazai előadók mellett, mint a Subscribe, vagy a Mystery Gang fellép az amerikai Testament, valamint a világhírű Machine Head. A délelőtt gyorsan elrepült. Bár nem a fesztivál területén lakom ez alkalommal is kiabálásra ébredek. A szomszéd gyerek torkaszakadtából üvölt. Nem tudom, melyik a kellemesebb ébresztő, a hangos gyereksírás vagy az, hogy „ Igyál, fesztivál van!!”. Az utóbbi talán viccesebb.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky