3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2012

2012. augusztus 4. | -gabriella-

Több művészet, kevesebb színpad az idei Szigeten

Copyright:

Pénteken sajtóbejárást tartottak a Szigeten, amit leginkább úgy kell elképzelni, hogy egy maximum 30 férőhelyes kabrióbuszon 60 izzadó test nyomorogott turistaként, és közben maga Gerendai Károly idegenvezetésével néztünk körbe a fesztivál lassan felépülő helyszínei között. Idén ugyan nincsen Metál színpad, de lesz helyette például óriáskerék, vagy újra Luminárium. A jubileum rengeteg változást hozott.

A fesztiválszezon elejétől kezdve érkeztek a Sziget sajtósaitól a különböző változásokról szóló hírek. Ilyen volt az is, hogy a közelmúltban például kiderült, hogy a Youtube közvetíteni fogja három színpad műsorát, ismétlésekkel, illetve, hogy ebben az évben nagyobb összegeket fognak a külcsínire fordítani, de így is kevesebb pénzből gazdálkodnak majd. Hiszen, mint tudjuk, tavaly negyedszerre is veszteséggel zárt a fesztivál. 
 
A sajtóbejáráson, már a lassan kész fesztivál helyszíneit jártuk be a már említett módon. Itt az is látszott, hogy valóban sokat variáltak a színpadok átrendezésével: mostantól a Világzenei Nagyszínpad a régi Nagy Utcaszínház helyén fekszik, az A38 Színpad a Nagyszínpad mögötti részre került. Utóbbi területileg is jóval nagyobb, mintegy 4050 négyzetméteren helyezkedik el és a korábbi hat tartóoszlop helyett, most nyolc biztosítja (bár így előre megjósolom, hogy kánikula esetén izzasztókamrává válik). Állítólag ez itthon még sosem látott sátorépítmény, de aki már járt a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban, az észre fog venni némi hasonlóságot. A Rock-Metál Nagyszínpad viszont a megszorítások áldozatává vált, a műfaj kedvelői egy Ákossal turbózott Metál nappal vigasztalódhatnak. A Petőfi Rádió Magyar Zenei Nagyszínpad a Világzenei Nagyszínpad régi helyére kerül (inkább egy kicsit hátrébb), ahol lesz valami csúszda szerűség is, illetve szerintem itt helyezték el a legrosszabbul a toi-toi wc-ket (patkó alakban, a domboldalban, hmmmm). Közel hozzá a régi helyére visszakerült a Magic Mirror, valamint a Party Aréna is errefelé keresendő. És ez persze még csak a negyede a változásoknak. Aki előre bemagolná a térképet, ITT megteheti.
 
Gerendai szerint a legfontosabb azonban, hogy ebben az évben jelentős összegeket fordítottak a rendezvény dekorációjára és az általános vizuális megjelenésre. Ez számokban nagyjából 100 millió Ft-os összeget jelent. Ilyen látványos elem lesz a Sziget Eye, mely név a Nagyszínpaddal szemben található óriáskereket takarja és mintegy 180 ember befogadására képes. Három év után visszatér a Luminárium is, ráadásul állítólag az itt felállított labirintust ezen a fesztiválon mutatják be először. Érdekesség még, hogy itt is bemutatkoznak a Hello Wood összművészeti műhely különböző alkotói, tehát olyan fantázianevű térelemekre lehet számítani, mint Colosseum, Tojások, Tornádó, Lounge, az ország első art játszótere a Hintapark, Hypnotype, valamint Hello-mászóka.  A Hungarikum Falu sem szeretne lemaradni, itt lesz megtalálható a Korona Teátrum, mely az ország első „mobil színháza”.  
 
Persze, ezek mind csak a száraz tények, aki kilátogat, úgyis észre fogja venni, hogy a 20. Sziget Fesztivál merőben más lesz, mint az eddigiek. A sajtóbejárás arra is adott lehetőséget, hogy előzetesen kapjunk valamit a hangulatból, és mivel amikor kint jártunk épp a hang-szint beállítás is zajlott, pont olyan volt, mintha a privát bulinkon lennénk, ahol még egy holland sem rombolta le a környezetet. Mellesleg, ők ebben az évben saját helyszínnel is büszkélkedhetnek, ami csak azért jó, mert eddig sem voltak túl barátságosak/befogadóak, így aztán még inkább el lesznek szeparálva. Örök kedvencem ez a felvétel róluk. Ékes bizonyítéka annak, hogy miért is érdemes más nemzetekkel barátkozni.
 

 
Másik érdekesség volt még, hogy betekintést engedtek a Nagyszínpad backstage-be, bár Prince mellékhelyiségéről sajnos lemaradtunk. Pont egy évvel. Nem túl meglepő módon a cateringet idén is a Costes szolgáltatja. Állítólag nemcsak a legjobb európai fesztivál-ja díjat zsebelte be a Sziget, hanem a külföldi zenekarok körében megrendezett szavazáson is, az előkelő első öt hely valamelyikét sikerült megszerezniük, hiszen a Nagyszínpad mögött csakis number one lehet a kiszolgálás. Ekkor az egyik kolléga feltette azt a kérdést, hogy jelenleg a Sziget melyik pontján is tartózkodunk. Vagy sosem járt még a fesztiválon, vagy nem volt túl árulkodó, hogy a Nagyszínpad mögött, egy konténertengerben állunk. 
 
Vasárnap indul a jubileumi 20. Sziget Fesztivál a -2. nappal, mely a Magyar Daloknak lett szentelve. Ez ugye Magic! Egészen augusztus 13-ig.
 
-gabriella-
 
Fotó: Illár Eszter
 

 

GALÉRIA ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 23.

Csak a szépre emlékezem – Sziget videók

Szigetbetegség? Sziget utáni depresszió? Visszatérés az életbe? Általában ezek a tünetek lépnek fel minden olyan embernél, aki augusztusban egy hetet tölt el a Hajógyári Szigeten. Nehéz, nagyon nehéz az élet a Sziget után, de most egy kis közös emlékezéssel próbáljuk enyhíteni a bajokat. Tovább

2012. augusztus 16.

Gyilkosok és Mocskos idők a Szigeten 

Ha valaki azt mondja nekem, hogy a jubileumi Szigetet egy Európa Kiadó koncerttel fogom zárni, amire éjjel fél 4-kor esek be lehet, hogy kiröhögöm. Pedig így volt. De tekerjük vissza egy kicsit az időt az LMFAO végére, mert addig sok víz lefolyt a Dunán. Mekkora közhely…  Tovább

2012. augusztus 15.

Megtaláltuk az amerikai Soerii & Poolek-et a Szigeten!

Ott hagytam abba, hogy csapat meetinget tartottunk annak kapcsán, hogy mit érdemes megnézni: az LMFAO-t, vagy a Lamb-et. Félve vallom be az igazságot, de legyünk gyorsan túl rajta: a Nagyszínpadnál táboroztunk le. Erre pedig nincsen mentség. Vagy?  Tovább

2012. augusztus 15.

Vasárnapi Sziget körkép, mielőtt beindulna az este 

Ismerem a korlátaimat, tudom, hogy már nem bírnék egy teljes hetet végigbulizni a Szigeten, így az utóbbi pár évben mindig úgy próbáltam kimenni, hogy a zárónap mindenképpen beleférjen. Nem tudom mi ez a perverzió nálam, de van benne valami báj, ahogyan mindenki egyszerre érzi, hogy legközelebb egy év múlva találkozunk. Viszont, még mielőtt elmorzsolnánk a szemünk szélén egy dagadt kis könnycseppet, nézzük hogyan telt az utolsó nap első fele.  Tovább

2012. augusztus 14.

Kalózlányok a hajón 

Az egész szombat este elég jól alakult. Túl voltunk már egy rakat jó koncerten és épp azt beszélgettük merre tovább. Hát Snoop Doggra! Erre jött a kérdés, miért, szereted? Jah, nem, de csak meg kéne nézni. És tényleg; életemben nem hallgattam kifejezetten, de ha aznap este a poén kedvéért meg kellett valamit nézni, az Snoop volt.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky