3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. július 9.

Fekete Zaj: Három színpadosra bővül idén az augusztusi három napos rendezvény

Copyright:

Az idén megújuló Sástó kemping és annak vadregényes szépségű környéke ad helyet augusztus 17-19 között a negyedszer megrendezésre kerülő Fekete Zaj Fesztiválnak. Az idén új helyszínnel, egy harmadik színpaddal bővülő háromnapos dzsemborin összesen 65 zenekar, köztük a hazai szcéna legizgalmasabb képviselői, és több külföldi csapat is fellép.

Újabb különleges külföldi csapatok csatlakoztak a Sólstafir, az Hocico és a Xenomorph mellé a Fekete Zajon. A Sólstafir turnévendégeként érkező Hexvessel a skandináv erdőségek vad szellemét idézi majd meg a Mátrában. A norvég Dodheimsgard és a Code zenekarokból már ismert alapító, az egyébként angol Mat “Kvohst” McNerney 2009-ben költözött Finnországba, ahol helyi folk muzsikusokkal összeállva alapította a Hexvesselt. Az együttes a tagok és a környezet különböző hatásait olvasztja egybe, így a ’60-as, ’70-es évek angol folkzenéi ugyanúgy visszaköszönnek a dalokban, mint a végtelen erdőségek sötét és okkult ereje.
 

 
Kevésbé misztikus, de szintén tudatmódosító hatással bír majd az orosz Theodor Bastard nevű duó produkciója. A Szentpétervárról érkező együttes a kortárs oroszországi zenei élet egyik legkülönlegesebb képviselője. Történetük a ’90-es évek kezdetéig nyúlik vissza, s zenéjük a világzene, a darkwave és a trip-hop jellemzőit viseli magán, de igazán karakteressé Yana Veva egyedi csengésű éneke teszi, ugyanis az énekesnő különleges, az arab és az indiai hagyományokhoz hasonló módon használja hangját, ahogy az egy nemrég készült profi próbatermi felvételükön is hallható:
 

 
Lengyelországból érkezik majd az Eluktrick, mely hol a pszichedelikus, hol a post-rock, hol pedig a punk felé hajló hangzásvilággal várja a nagyérdeműt, de akár a ’80-as évek elektro-popjának hatásait is felfedezhetjük zenéjükben, melyet avantgarde angol szövegekkel és újszerű rockhangzásokkal tesznek korszerűvé. 
 
Természetesen a hazai illetőségű fellépők is fontos szerephez jutnak a programban: a műfajokon átívelő kínálatban az extrém metaltól a könnyed városi popzenékig szinte minden megtalálható majd, ami a fesztivál szervezői szerint megüti azt a bizonyos mércét. A hagyományokhoz hűen egyedül a Fekete Zajon játszik nyáron a VHK, és készülhetünk Csihar Attila elborult szóló projektjére, a Void ov Voices-re is, amely a drone és a dark ambient zenék kereszteződéseként írható le, amit rituális énekek, kántálások kísérnek. A felváltva működő két színpadon többek között a Mátyás Attila Band, a Trousers, a Hangmás, a Pozvakowski, a Volkova Sisters, az Agregator, az Ozone Mama, a Dereng és a Variola is fellép, de szerepel például a Zola Jesus előtt is bemutatkozó 22 éves budapesti dalszerző / énekes / multi-instrumentalista, a Belle Belle néven alkotó Nagy Bence is.
 
A két színpad mellett idén két új helyszín is vár majd: a kempingtől pár lépésre található Ifjúsági Tábor udvarán található a Szabad az Á… színpad, ahol kora délutántól hajnalig játszanak majd tehetséges és fiatal hazai zenekarok, akik saját maguk jelentkeztek a fesztiválra, és ennek köszönhetően kedvezményes árú jegyeket is lehet náluk vásárolni.
 
A fesztiválterület melletti Sástó partján pedig napi egy koncertre kerül majd sor, Sástónak is egy a vége címmel, felhívva ezzel arra a figyelmet, hogy az ország legmagasabban fekvő tava az elmúlt években komoly veszélybe került. A még néhány éve is több ezer turistát vonzó tó fölött átívelő hidakat még tavaly nyáron lezárták, hiszen életveszélyes lenne áthaladni rajtuk, mert a korlátok kitörtek. Emellett a tó élővilága is pusztulásnak indult, köszönhetően az egyre iszaposodó, csökkenő víztömegnek. A tó előtt felállított helyszínen minden délután egy-egy előadó: pénteken Tanka Balázs és Kovács Bence zenekara, a Kaldera, szombaton az Óriásból és az IHM-ből ismert Egyedi Péter, vasárnap pedig a 2011 után visszatérő ír énekesnő, Lisa Cuthbert játszik. A három koncert ingyenesen is megtekinthető.
 
Bár a Fesztivál elsősorban a különleges zenei élményt begyűjteni akarókra számít, nem csak a koncertekre készülhetnek a bérletet váltók. A fesztivál területén tartandó házi futballbajnokság és a közös bográcsos főzés mellett a környék számos turisztikai élményt kínál: elég csak a mátrai erdőségekben tehető kirándulásokra, a fesztivál szomszédságában álló hatalmas kilátó toronyra, a nyári bobpályára, a gyöngyösi látnivalókra és a helyi termálvizes fürdőre gondolnunk.
 
A jelenleg is felújítás alatt álló kempingben nem csak a szokásos ingyenes sátorozási lehetőség várja a fesztiválozni vágyókat, hanem a helyszínen található, kisebb-nagyobb faházakba és egy motelbe is be lehet költözni - persze csak ha nem hagyjuk az utolsó pillanatra a szállásjegy beszerzését. Ez utóbbiakat a www.feketezaj.hu oldalon tudjuk megrendelni, míg napijegyek és bérletek kaphatók országszerte a Ticketportal és az Eventim hálózatában is.
 

A Negative Art Prod. bemutatja: Fekete Zaj Fesztivál 2012

2012. augusztus 17-19.

Mátrafüred, Sástó kemping

Fellépők: Sólstafir, Hocico, Xenomorph, Hexvessel, Vágtázó Életerő (VHK), Lisa Cuthbert, Eliktruck, Void ov Voices , Spacesh!t, The Trousers, Ozone Mama, Hangmás, marionette ID, Shapat Terror, Dereng, Mátyás Attila Band, Volkova Sisters, Új Látásmód Fúzió, Wattican Punk Ballet, Terbapután, First Aid 4 Souls és még sokan mások.

Belépők:

Bérlet: augusztus 10-ig 8500 Ft, augusztus 11-től, a helyszínen 9500 Ft.

Napijegyek: augusztus 10-ig 3500 Ft, augusztus 11-től, a helyszínen 4000 Ft.

 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky