3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. június 29. | Szandi

Újra nyit a Zöld Pardon! 

Copyright:

A Zöld Pardon nevű szórakozóhely begyűjtött minden szükséges hatósági engedélyt ahhoz hogy ne legyen korlátozott a vendégek száma, így 2012. június 27-étől újra megnyitja kapuit, és akár 6000 fő is felszabadultan szórakozhat a fiatalok egyik legkedveltebb party helyszínén.  

Mint azt már a ZP minden idei vendége tapasztalhatta, a helyszín szép és új, szellemisége azonban egyáltalán nem változott. Mint ahogy azt eddig is megszokhattuk pár száz forintos áron kínál hetente hat élőzenei koncertet, ezenkívül a város legjobb lemezlovasai lépnek fel, továbbá a választékban szerepel még fedett tánctér, a fiatalok biztonságát szolgáló ZöldKártya program, és nem mellékesen még ott van a mesteri konyha is, ahol folyamatos akciók várják a vendégeket. 
 
Csütörtökön a ZUP ingyenes koncertjével várják a kedves vendégeket. Majd pénteken folytatódik a sor a 30y fellépésével szombaton pedig a Back II Black kápráztatja majd el a közönséget. 
 
A szervezők ezúton is kérik a látogatókat hogy érkezésük és távozásuk során kerüljék el az Infopark és az ELTE területét, ügyeljenek a Zöld Pardon körül húzódó nemzetközi kerékpárútvonalra, vegyék figyelembe az irányítótáblákat és a felfestéseket. Ezen kívül SEMMIKÉPPEN NE ZAVARJÁK MEG AZ UTÓKÖLTÉSBEN az esetlegesen a környéken fészkelő csilpcsalp füzike, mezei poszáta, búbos banka és feketerigó madarakat. 
 
A Zöld Pardon környezetének tisztasága és nyugalma közös érdek! A helyszín zavartalan működése érdekében létfontosságú hogy a ZP-be érkező és onnan távozó vendégek tartsák be a fenti szabályokat!
 
Szandi

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Tovább

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Tovább

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky