3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. június 1.

10 év után, szeptemberben jön a Matchbox Twenty új albuma! 

Copyright:

Az Atlantic művésze, a Matchbox Twenty zenekar bejelentette, hogy várva-várt új albuma idén szeptember negyedikén jelenik meg.A “NORTH” a Matchbox Twenty negyedik stúdióalbuma, és 10 év óta az első! “Az album címe - Észak - arra utal, hogy a lemezhez sok, különböző dalt írtunk, aztán rájöttünk, mi a helyes út, vagyis hogy 'merre van észak'." - mondja a zenekar ritmusgitárosa, Paul Doucette.  

Az album első kislemeze, a “She’s So Mean” június folyamán kerül majd a rádiókhoz.
A “NORTH” dalait a csapat - Rob Thomas, Paul Doucette, Kyle Cook és Brian Yale– egy Nashville-i házban írta, ahol tavaly nyáron együtt is laktak. Majd bevonultak a Calabasas-i (Kalifornia állam) Emblem Studios-ba, ahol a Grammy-díjas producer, Matt Serletic segítségével rögzítették a lemezt.
 
A Matchbox Twenty legutóbb egy válogatással, az EXILE ON MAINSTREAM-mel jelentkezett 2007-ben, mely részben legnagyobb slágereiket - “Push”, “Bent” vagy az "Unwell” -, részben pedig hat új dalt is tartalmazott, köztük a kirobbanó sikerű, Steve Lillywhite produceri munkáját dícsérő “How Far We’ve Come”-ot.
 

A zenekar már első albumával, az 1996-os “YOURSELF OR SOMEONE LIKE YOU” -val beírta magát a modern pop-rock legnépszerűbb és legtehetségesebb előadói közé. A lemezen olyan megaslágerek voltak, mint a “Long Day”, a “Back 2 Good” és a“3 am”. A következő sorlemezek – a 2000-es “MAD SEASON” és a 2002-es “MORE THAN YOU THINK YOU ARE” - további slágerekkel és többszörös platina eladással tovább szilárdították a csapat pozícióját. Öt Grammy jelölés, négy American Music Award jelölés, és a 2004-es People’s Choice Award elnyerése, mint “A Legjobb Zenekar” - ezek mind bizonyítják a zenekar elismertségét. Ha ez még mind nem lenne elég, Rob Thomas szólóban is bizonyított: három Grammy, 11 BMI-díj, és két Billboard “Az Év Szövegírója” elismerés követte két szólóalbumát, nem is beszélve a Carlos Santana-val közös “Smooth”-ról, megy a valaha volt második legnépszerűbb dal a Billboard listája szerint. 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky