3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
PaFe 2012

2012. május 29. | -gabriella-

Flo Rida in dö bilding – Szántódpusztán járt a sztár! 

Copyright:

Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e Flo Ridáról külön posztot írni, mivel nem az én világom, ámde mégiscsak a PaFe húzóneve volt. Hát így engedek a magamban lévő nyomásnak és leírom milyen is volt, a Nike cipőt dobáló, másfél órát késő hip-hop „sztár”. 

Amikor kiderül pár hónappal ezelőtt, hogy Flo Rida teszi tiszteletét az idei Pannónia fesztiválon, akkor bennem egy kérdés fogalmazódott meg, hogy ki is ő valójában?! Azóta persze már leesett, hogy azért egy-két számát alapból ismertem, de erre ugye mindig buli közben jön rá az ember. A pénteki nap azzal az esélylatolgatással indult, hogyha Florájádá haknizik egyet a Megasztár döntőben, akkor vajon hányra fog leérni. Mivel én sem ma kezdtem, fejben ki is számoltam: ha itt meg itt lenyom egy számot, akkor igazából a Budapest-Szántódpuszta távolság kb. egy óra, tehát 23.00-kor akár már fenn is állhat a színpadon. Hát nem így lett.
 
Már az is kissé nevetséges volt, amikor kiderült, hogy a Vad Fruttik vezeti fel őket és a Brains következik utána, mert ha valaki húzónév, miért nem ő az este utolsó fellépője? Mindegy, ez még hagyján! Mostantól dadaista költeménnyé változtatom a cikket, ugyanis azokat a tapasztalatokat szeretném veletek megosztani, amit ott, akkor az X. sör után éreztem. Annyi háttérinfót rólam, hogy nagyon-nagyon ritkán jegyzetelek koncerten, de most annyira röhögtem, hogy muszáj volt. Aztán ígérem, lesz jelmagyarázat! Tehát: „Flo Rida egy faszarc, mert ez itt az MR2 parasztvakítás, megy a lakossági dubstep, egy magyar dj van helyette, azt üvölti a színpadról, hogy „hejjhejj”, meg extázis, megy a picsarázás, meg a koketta. 00.08 perc: Flo Rida elvileg jön, de még nem érkezett meg. Megy Brooklyn legjava, itt van az LMFAO. Eközben emberek másznak fel a feltöltő pont konténerére. Zsamó.”
 
Szóval ezt sikerült így Flo Rida felvezetéséről lejegyzetelni, azt is elmondom miért. A Vad Fruttik koncert után tényleg elkezdett duzzadni, a már akkor is szép számmal megjelent közönség. Ugye, elvileg 23.00-ra volt kiírva a koncertkezdés, na, az az időpont eltelt. Jó volt, mert akkor még valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva benn álltunk a tömegben, gondolom az egyik hangosító winampjáról, szólt Yonderboi új lemeze, sejtem ezért pont fizettek. Ez volt a legkellemesebb pontja az egésznek. Olyan fél 12 tájékán én közöltem, hogy nem várok itt tovább valakire, aki lehet, hogy meg sem jelenik, inkább üljünk le, mert onnan ugyan úgy figyelhetjük az eseményeket. Mindeközben felküldtek egy random magyar dj-t, hogy amíg nem jön a sztár legyen valami, esküszöm, ha tudnám a nevét, leírnám, de valahol poénosan azt olvastam, h dj macbook, mert egy darab Apple géppel a kezében érkezett a Nagyszínpadra. Na, itt elindult a lakossági dubstep, kezdésként egy kis Skrillexxel és a Cinemával, de ez tetszett a népnek. Innen pedig egyenes út vezetett a pokolba, amikor megszólalt a Party Rock Anthem. 
 
Flo Rida nagyjából negyed 1kor fáradt fel a színpadra, miután láttuk, hogy megérkezett két fekete kisbusszal, meg egy fehérrel. Annyi azért kellett. A koncerten nincs mit szépíteni, ez volt az igazi parasztvakítás, de azt kell, hogy mondjam, hogy igazán hatásos volt. Szeretem, nem szeretem, tudja, hogyan kell érdeklődést fenntartani, még akkor is, ha számomra nevetséges az egész. A legnagyobb slágereivel támadt, mindezt pedig félmeztelenül adta elő, sőt jó pár számnál fenn volt a fél közönség a Nagyszínpadon. Ha nem, akkor ő ugrált be, majd még a fölsőjét és két fehér Nike cipőt is bedobott, sosem lehet tudni alapon. Azt is felesleges gondolom megemlíteni, hogy ő sem találta el a helyszínt, mert többször bemondta, hogy helló Budapest, aztán biztos valaki szólt neki, hogy „maradj a Hungary-nál, azzal nem tévedhetsz”. Emiatt viszont nem lehet őt hibáztatni, neki egy a Szántódpuszta-Budapest táv, annyi, mintha 5 centit utazott volna L.A.-ben.
 
Hozzáteszem, mindezt úgy csinálta, hogy aznap teltház volt a PaFe-n, ebből azt tudom leszűrni, hogy Flo Rida tényleg valaki. Egyszer jó volt, vagyis leginkább vicces. Ha valaki szereti, annak pedig bizonyára nagy élmény is. Még egyszer leírom: Florájdáááá.
 
-gabriella-

 

A képeket a Pannónia Fesztivál oldalátról vettem át, jobb fennt a megosztás boxban linkkel együtt elérhető. (szerk.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 31.

Ilyen volt a PaFe összességében

Már csak egy dologgal vagyok adós a Pannónia Fesztivállal kapcsolatban, ez pedig a kedvenc részem, az összegzés. Amikor hazaértem, gondoltam végigolvasom a facebook-os adatlapjukat, mintegy közvélemény kutatást végezve, hogy a többi embernek hogyan is tetszett a fesztivál. Hát, érdekes eredmények születtek. És még pár sztori búcsúzásként Szántódpusztától!  Tovább

2012. május 30.

A Pannónia Fesztivál mexikói határa

A PaFe negyedik napjára elkezdett fogyni nekünk is a lendületünk és kezdtük egyre rutinosabbnak érezni magunkat a tekintetben, hogy minden reggel 5-től folyamatos ébresztés van. Sejtettem én, hogy nem wellness nyaralásra megyek, de amikor az ordibálós lány mellettem kijelentette, hogy fesztivál van, f*sznak alszol, akkor volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, lehet nem lenne rossz a szenior kemping. Ezt az ötletet 10 Ft-ért árulom a fesztiváloknak, a szerkesztőségben van a címem.  Tovább

2012. május 30.

Ne röhögjél, várjál, várjál!

Mint eddig is kiderült, a PaFe-n nem nagyon sikerült kiszakadni a Nagyszínpad bűvköréből, de ez leginkább annak volt köszönhető, hogy azt hallottad mindenhonnan. Plusz, ott volt a palacsintázó és a Soproni azon pultja is, ahonnan mindent lehetett egyszerre hallani. Azért, amikor beindult az este sikerült elszakadni az asztaloktól. Harmadik nap, a teleregény 453. fejezete.  Tovább

2012. május 30.

Lesz, ami lesz – Pannónia Fesztivál!

Ahogyan azt már írtam a Pannónia Fesztivál harmadik napján szerenádra ébredtünk, méghozzá jó korán. Ennek köszönhetően, amíg nem volt dolgunk, és szokás szerint a sátorban fetrengtünk, addig a szomszédok élménybeszámolóit hallgattuk. Hasonlóan izgalmas volt, mint a miénk.  Tovább

2012. május 29.

Azért fesztiválozz, hogy reggel legyen miről beszélni! - PaFe 

A pénteki nap a Pannónia Fesztiválon pontosan ugyanúgy kezdődött, mint egy átlagos fesztiválon, másnaposan a sátorban, rohadt korán, hiszen a kempingben nem áll le az élet. Ezen a napon látogatott a Balaton mellé Flo Rida is, de ő kapott egy külön cikket, úgyhogy most biztos örül valahol magának. Mi pedig folytattuk utunkat.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky