3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. május 7.

Öt Templom Fesztivál Győrben

Copyright:

Öt Templom Fesztivál - 2012. május 10-14. | Május 10-én, csütörtökön indul és a következő hétfőig tart Győr-Újváros templomainak ünnepe az Öt Templom Fesztivál. Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből, egy fesztiválon, ahol nincs sör, nincs virsli, de van hit és rengeteg ismerkedés a másik ember szeretetével.

Templomajtók, parókia udvarok nyílnak és várják kitartó szeretettel hetedik éve közös vendégeiket, egy utcában, ahol öt felekezet egy-egy temploma áll. Öt gyülekezet és a fesztivált szervező Karzat Kultúrközpont Alapítvány várja művészettörténeti és helytörténeti előadásokra, konferenciára, zeneiskolai növendékhangversenyekre, koncertre, workshopokra, kiállításokra és színházi előadásokra az érdeklődőket.
 
A sort a másodjára szerveződő tematikus konferencia nyitja, amin Heidl György eszmetörténész meghívására, neves vallástörténészek, eszmetörténészek adják egymásnak a pódiumot a fesztivál első két napján, az Evangélikus Szeretetház dísztermében. Az első nap estéjén a Le Tendre Amour spanyol régizene együttes koncertje a zsinagóga épületében magyarországi ősbemutató. Másnap a Pénzügyőr Zenekar a katolikus templomban, utána Ferenczi György és a Rackajam, Roby Lakatossal kiegészülve a református templomban koncertezik. Szombat este a Pusztaszó koncertje után Ripoff Raskolnikov lép a közönség elé a görög katolikus templomban. Vasárnap Tóth Emil főkántor és a Goldmark kórus közös koncertjével kezdődik és a Fekete Seretlek szlovén-cseh-szlovák-orosz együttes műsorával zárul az este. A fesztivál záróprogramja hétfőn, az evangélikus Öregtemplomban Wahorn András és Voces Aequales kórus közös koncertje, akik a fesztivál szervezőinek kérésére, először játszanak együtt. 
Délutánonként a város zeneiskolásai adnak templomi koncerteket, Dimény Gábor építész tart városnéző sétákat. Workshop-ot tart a fesztivál alatt Wahorn András képzőművész, Czigány Tamás építész, valamint Mizsei Zoltán énekes, egyetemi adjunktus. Hétvégére várják a szervezők a prágai művészeti akadémia a DAMU nemzetközi színházi workshopjának diákcsapatát. 
 
A fesztivál részletes programja a rendezvény oldalán olvasható.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky