3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. április 19.

Legyél te a VOLT hangja!

Copyright:

A jubileumi, 20. VOLT Fesztivál egyik legizgalmasabb színfoltjának ígérkezik a VOICE Fesztivál, azaz a VOLT tehetségkutató versenye, amely a rendezvény központjában, négy napon át, a közönség aktív részvétele mellett zajlik. A jelentkezéseket május 14-ig várják a szervezők.

Előválogatást követően 12 énekes léphet színpadra, 1-1 mindenki által ismert slágerrel a VOLT Fesztivál első napján. A hagyományos énekversenyektől és karaoke-showktól eltérően ezúttal azonban profi, élő zenekari kíséret mellett mutatkozhatnak be a VOLT leendő hangjai, a fesztivál minden bizonnyal lelkes és népes közönsége előtt. A zenei hátteret egy igazán ismert és elismert csapat, a Gönczi Gábor vezette Smile biztosítja. 
 
Amíg a VOLT első estéjén tucatnyian, másnap kilencen, majd hatan, a szombat esti döntőn pedig má rcsak hárman állnak színpadra, előbb 1-1, majd 3-3 dallal. A versenyzők sorsáról kizárólag a jelenlévő közönség dönt, alapdíjas sms-sel juttathatják tovább kedvenceit.
 
A dalokat előzetes egyeztetés során választják ki a versenyzők, elsősorban hazai- és világslágerek kerülnek majd a műsorba, számos műfajban. Olyan 35 év alatti amatőr énekesek jelentkezését várják, akik képesnek érzik magukat, hogy énektudásukkal és személyiségükkel meggyőzzék a nagyközönséget, hogy ők a VOLT hangjai.
 
A „hangok versenyére” május 14-ig lehet jelentkezni a www.volt.hu/voicefesztival oldalon. A neves szakmabelieket tömörítő zsűri az első száz jelentkezőből május végén, a budapesti selejtezőn választja ki a legjobbakat, akik meghívást nyernek a 20. VOLT Fesztiválra. Róluk riportfilm is készül, melyet a VOLT honlapján, valamint Facebook-oldalaikon mutatnak majd be.
 
A Soproni VOICE Fesztivál talán legfontosabb fődíja – számos értékes díj mellett - természetesen az az ismertség, amely a VOLT Fesztivált megelőző kampánnyal és fesztiválon való négynapos szerepléssel jár, illetve annak nagy esélye, hogy a VOLT hangjára akár több, jelenlévő szakmabeli és zenekar is felfigyel majd.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék. Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky