3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2012

2012. április 12.

Közlemény: Lemondta a Kolin fellépését a Fishing on Orfű

Copyright:

A Fishing on Orfű fesztivál szervezői sajnálattal értesültek az inzultusról, amely Linczényi Márkot, a Kolin frontemberét érte a napokban Pécsett. Az előadót április 7-én, koncertje során érte fizikai bántalom a város egyik patinás klubjának színpadán, melyet követően a koncert félbeszakadt.

Köztudott, hogy a tettlegességet kiváltó ok a zenekar egyik szokásos show-eleme volt, mely során Linczényi egy, a közönség soraiból jelentkező hölggyel váltott csókot. Ezt követte egy, a csókot nehezményező férfi támadása.
 
A június 21-23 között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű szervezői az esettel kapcsolatos általános pécsi felháborodás nyomásának engedve, valamint az attrocitás megismétlődésével kapcsolatos kockázatok minimalizálásának érdekében a mai napon lemondták a Kolin zenekar Fishinges fellépését. 
 
A FOO évek óta tematikusan állítja össze az egyes színpadok programját; a Kolin az első napon játszott volna, olyan, többnyire önmagát nem feltétlen komolyan vevő és leginkább a szórakoztatásra koncentráló produkciók mellett, mint a Bëlga, a Soerii & Poolek, a Kelemen Kabátban vagy a Marlboro Man.
 
A Kolin helyett a neves szlovák art-pop formáció, a Longital lép majd fel. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. december 13.

Fishing on Orfű 2013 – Kispál-nap és karácsonyi akció

A világ legnagyobb orfűi fesztiválja tematikus nappal bővíti programját 2013-ban. A június 19-22 között megrendezésre kerülő Fishing on Orfű első napja a Kispál és a Borz előtt tiszteleg majd. Az immáron 4 naposra duzzadt alterfesztre december 24-ig akciósan 10990 Ft-ért lehet bérletet vásárolni. Tovább

2012. június 26.

Gyenge csuklójú lányok mászólábbal a Fishingen! – Galéria! 

Remélhetőleg még senki sem unja a Fishing on Orfűs beszámolókat, de az a nagy helyzet, hogy ezt még ki kell bírnotok. Ott hagytam abba a sztorit, hogy Palika egy állat, a Tej koncert meg vicces volt, de az este halad tovább a megszokott mederben, és távolról azért csak bele kellett hallgatni az Európa Kiadóba is.  Tovább

2012. június 26.

Lázadás! Statikus fröccstúra és Tej a Fishing harmadik napján! 

A Fishing harmadik napja elég lazán indult, ahhoz képest mennyire természetellenes mosollyal keltem fel. Mert ugye ki szereti, hogyha azért nem tud aludni, mert 800 fok van a sátorban, és nem kap levegőt?! Ezek után viszont beindult a fröccstúra projekt, csak kicsit másképp. Mert az egyszerű megoldások nem érdekelnek.  Tovább

2012. június 25.

Fishing on Orfűig telet az Isten Háta Mögött, és egyéb jóságok 

Fishing on Orfű második napján érkeztem meg a fesztiválra, és nemcsak azért éreztem totális extázist az első perctől kezdve, mert végre valahára leszállhattam a Budapest-Pécs IC-ről, hanem azért is, mert amikor megpillantottam a környezetet, már kárpótolva éreztem magam azért amiért ennyit kellett szívnom a megérkezésemig. Első fesztiválom a nyugalom szigetén.  Tovább

2012. június 25.

Első nap a Fishingen: agyeldobós katarzis és ufók! 

Mivel a tavalyi Fishing  számomra a szezon legjobb fesztiválja volt, ezért nagyon vártam milyen lesz a 2012-es. Sokáig gondolkoztam, hogy mit mondanék, mikor megkérik, jellemezzem az orfűi fesztivált. Jelentem a hétvégén megszületett a tökéletes jelző. A Fishong on Orfű a „szívem csücske fesztivál” kategória.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky